Mire számíthatok, ha a feleségem ezt vágta a fejemhez?
Adott már egy hosszabb házasság, mostanában a feleségem elég fura. Nem gondolnám, hogy megcsal, semmi jele, mindig tudom hol van, bármikor elérem, telefonját nem dugdossa.
Itt az ünnepek alatt elkezdte mondani, hogy ő mellettem annyira más ember lett (negatív irányba), régen sokkal életvidámabb nő volt, többet foglalkozott magával, konkrétan kimondta, hogy boldogabb volt. Mert mióta vagyok neki, csak a feladat, a rohanás van az életében, nincs szabadideje, nem kap levegőt, sokat tűrt nekem (ami igaz, sokat ittam nagyon) és hogy ő elfáradt. Semmiben nem segítek, minden rá marad - mondta ő. Egyébként van, hogy én is megcsinálom a kaját de döntő többségében tényleg a munka oroszlánrésze rá marad. Mondta, hogy nem élt, mert mire elkezdett volna kibontakozni addigra jöttem én, és tőlem nem kap levegőt, sosincs egyedül, pedig neki szüksége lenne ra néha. Való igaz, egyfeszt együtt vagyunk otthon.
Lapátra számíthatok hamarosan?
Vannak nők, akik imádnak mártírkodni, és a legnyomorultabb helyzetben sem hagyják ott a párjukat, mert akkor esetleg önálló életbe kezdhetnének és felelősséget kellene vállalniuk a saját életükért.
Egy normális nő össze sem jött volna egy lusta alkoholistával, de legalábbis nagyon hamar dobbant. A feleséged valószínűleg a mártír típus.
Ezek alapján nagyson valószínű.
Rajtad áll, hogy megvárod-e. Szeretnéd-e továbbra is vele élni az életed. Ha nem, akkor hagyd a dolgokat, ahogy van.
Ha továbbra is szeretnéd, hogy a feleséged maradjon, akkor ez a tökéletes pillanat. Egyrészt örülhetsz, hogy először előadta neked a problémáját és nem a válási papírokat adta oda. Most még tudsz javítani. Vagyis tudtok, mert egyrészt az ő hibája is, hogy eddig szó nélkül hagyott mindent.
Beszéljétek meg, hogy vállalsz át a háztartási feladatokból, találjatok ki olyan időket, amikor külön vagytok. Nem tudom, van-e gyerek a kapcsolatban, ha nincs, akkor könyebb dolgotok van.
Keressen valami hobbit, járjon el otthonról, néha te is.
Ha akarjátok, még menthetitek a dolgot.
Amikor ezeket elmondta, akkor adott volt a lehetőség, hogy megbeszéljétek. Pl. hogy megosztjátok a házimunkát, nem az ő feladata lesz; hogy csináltok programokat, hogy ne csak otthon üljetek, hogy legyen egy kis élet, pezsgés; hogy odafigyeltek egymásra, stb.
Az nagy hiba, ha csak vársz, hogy vajon mi lesz. Tenni kéne valamit.
Szerintem nem a "fejedhez vágta", hanem elmondta, mi a problémája veled meg a házasságotokkal.
Másodszor ez azt mutatja, hogy elvileg még adna lehetöséget, csak nem tudja, hogyan.
Harmadszor ilyen esetben javasolt a párterápia, külsö segítséggel nagyobb esély van sikerre.
De, alkoholista voltál.
Őt meg kb. a személyi csicskádnak tartottad. Gondolkozz már kicsit, ember! Szerinted ő arra vágyott, hogy abból álljon az élete, hogy egy lusta, trehány, arrogáns ember talpát nyalja?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!