Mire számíthatok, ha a feleségem ezt vágta a fejemhez?
Adott már egy hosszabb házasság, mostanában a feleségem elég fura. Nem gondolnám, hogy megcsal, semmi jele, mindig tudom hol van, bármikor elérem, telefonját nem dugdossa.
Itt az ünnepek alatt elkezdte mondani, hogy ő mellettem annyira más ember lett (negatív irányba), régen sokkal életvidámabb nő volt, többet foglalkozott magával, konkrétan kimondta, hogy boldogabb volt. Mert mióta vagyok neki, csak a feladat, a rohanás van az életében, nincs szabadideje, nem kap levegőt, sokat tűrt nekem (ami igaz, sokat ittam nagyon) és hogy ő elfáradt. Semmiben nem segítek, minden rá marad - mondta ő. Egyébként van, hogy én is megcsinálom a kaját de döntő többségében tényleg a munka oroszlánrésze rá marad. Mondta, hogy nem élt, mert mire elkezdett volna kibontakozni addigra jöttem én, és tőlem nem kap levegőt, sosincs egyedül, pedig neki szüksége lenne ra néha. Való igaz, egyfeszt együtt vagyunk otthon.
Lapátra számíthatok hamarosan?
12
Igen, ez így van, nem vitatom, csak az alkoholizmusának datálását pontosítottam. Amúgy valid amit írsz telejsen.
Ja, lapátra tesz, ha nem teszel érte valamit.
Segíts többet neki, végezz házimunkát te is, nézz körbe mit tehetnél érte. Már az is jól esik, ha elmosogatsz, mosol-kiteregetsz-vasalsz helyette. Néha vidd el étterembe, randizzatok, stb.
Szóval erőltesd meg magad, lássa, hogy te tenni akarsz érte. Full megértem szegenyt. Fiatalon az ember szerelmes fejjel sokkal több dolgot elnéz a másiknak, de hosszú távon az ingyel cselédkedés megöli a kapcsolatot. Ne legyél egy nagy gyerek, akit ki kell szolgálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!