Lehet úgy élni egy minőségi, mentálisan egészséges életet, ha nincs valakinek szoros barátsága senkivel, se lelki társa?
Csak felszínes barátságok, amik kb nem is léteznek, mert csak olyankor keressük fel egymást ha valami nagyobb dolog történt (baba, házasság)
Most jöhetne a kérdés, h mind 2 fél felelős az elhanyagolt barátságért...ez igaz. Ők általában elfoglaltak, nagy család, folyamatosan történik velük valami. A kommunikációban meg nem vagyok a legjobb, mindig úgy érzem kb csak ilyen forma kérdések vannak a beszélgetéseinkben és egy idő után el is hal. Mit kellene tennem? Mit tanácsoltol? Ti ezt h látjátok?
Pl én pont hogy megnyugodtam 38 évesen. Rájöttem hogy egy rakás problémám van, és ezekkel se akarok szembenézni. Azt is sikerül elfogadnom hogy nem való nekem így a párkapcsolat. Változtatni meg nem nagyon akarok, így elfogadtam mindent. És csodák csodája sok-sok év őrlődés után végre nem hiányzik :)
Szóval van ilyen is, mert itt vagyok én. Mondjuk azt nem tudom mennyire vagyok bomlott, mert sokan a hajukat kitépnék ha belelátnának az életembe :D
Erősen vitatandó; a világon egy terapeuta sem fogja azt mondani neked hogy "áh, ne is próbálj szoros kapcsolatokat keresni, mert úgyse olyan fontosak. temetkezz inkább a hobbijaidba".
Meg aztán ha utána olvasol hogy milyem betegségekre növeli meg az esélyedet a magány (nem csak mentális hanem testi is) akkor az sem nem ki túl jól.
Társas lények vagyunk...
Szóval a válaszaitok alapján a kérdésemre a válasz: nem
Ez esetben mit tanácsoltok, hogyan tudnám fejleszteni a beszédkészségemet, hogyan tudnék fennttartani egy hosszútávú beszélgetést valakivel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!