Lehet úgy élni egy minőségi, mentálisan egészséges életet, ha nincs valakinek szoros barátsága senkivel, se lelki társa?

ha nincs kommunikáció, ahogy mondtad elhal egy idő után, akkor úgy nem nagyon működne :S

A mentális egészséged a szubjektív hozzáálláson múlik ilyen esetben. Tehá ha nincs semmi igényed társaságra, akkor persze, teljesen jól leszel így is. Ha van igényed, akkor egy idő után ez egyre nehezebb lesz.

Párral vagy nélküle?

Akkor lehet ha az illető el tudja engedni az efféle vágyakat. Vannak sokan akik gyakorlatokat (pl meditáció) végeznek pont ezért.

Lehet.

Lehet élni, de az ember nem véletlenül társas lény. Kötődünk a másikhoz valamilyen formán, ez belénk van kódolva. Azok az emberek akik azt írják lehet élni egyedül, azok közül-tegye a szívére a kezét- hányan érzik ezt ténylegesen úgy, ahogy itt leírják? Nem érdemes várni az igazira, mert az élet elrepül, és ott állsz malmozva az ujjaiddal, miközben magadat győzködted, hogy nincs szükséged senkire. Az igazi nem létezik, azzal az érzéssel amit iránta érzünk, mi magunk tesszük őt azzá, és válunk mi is a másik számára az igazivá. Nincsenek nagy talányok, csak néhány felismerés: hogy kell valaki, de nem akárki. Szeretve lenni jó, és viszont szeretni fantasztikus. A barátságokat illetően, tényleg ápolni kell őket, nem kis feladat, az biztos. A családosok, a családosokkal nyomulnak, és a társaság témája többnyire a baba körül forog. De nem mindenki áll még azon a ponton, olyanok társaságát kell keresni akik érdeklődési körük által hasonlóan gondolkodnak, éreznek stb.