Mit tegyek, ha senkim sincs, elfogytak a barátaim?

A családom finoman szólva is toxikus, onnan szeretetet nem, csak bántást kaptam, tehát ők nem játszanak. Soha nem voltam a legnépszerűbb ember, de mind általános- és középiskolában, a kollégiumban, mind egyetem alatt volt jópár barátom, ismerősöm, akikkel elmentünk ide-oda, programokat szerveztünk. Az egyetemnek 1 éve vége, és a kapcsolatok, amiket megígértünk, hogy ápolni fogunk, eltűntek. Mindenki elköltözött, ha programot szerveznénk, jó, ha fél évvel később összejön valami. Azt veszem észre, ha egy ismerősöm párt talál, hirtelen el is felejt mindenki mást, és még egy kávéra se ér rá. Egy-egy barát, aki új városba költözött, és őszintén tudok vele beszélni, arról számolt be, hogy elmegy dolgozni, hazamegy, elvégzi a hazimunkát, alszik. Ha megkérdezem, kikkel tartja a kapcsolatot, akkor megmondja, hogy a családján kívül senkivel. A régi "legjobb baratnőm" bepasizott, azóta az évi egy hétvégés látogatásra sem jön már le hozzám, pedig vele anno öt évet együtt laktam. Nyilván megértem, hogy új élet, új élethelyzet, nem is akaszkodok rá arra, akinek nincs rám szüksége az életében, csak így nem maradt senki. A munkahelyen sajnos olyan emberek vannak, akiktől tartani kell a 3 lépés távolságot, illetve nagyon érdekemberek. Bár lassan mindenki az, azt veszem észre, nekem pedig nincs nagy vagyonom, kapcsolati tőkém, de nem is akarnék olyat, aki ezek miatt lóg velem. Nincsenek már őszinte kapcsolatok, vagy csak manapság sokkal nehezebb őket kialakítani? Vagy valamit én csinálok rosszul? Valószínű az a bajom, hogy ebben az új élethelyzetben nem találtam meg a társaságom, nincs kihez szólni, nem támogat senki érzelmileg. A munkahelyen meg ha néha érdeklődnek, hogy megyek-e bulizni, megyek-e nyaralni, hol töltöm a hétvégém, akkor egy komplett lúzernek érzem magam. Nem tudom, mit rontottam el ennyire? Ráadásul mindenkitől ezt hallom szinte, aki a munka miatt elköltözött. Miért nem jön már magától az, ami eddig mindig olyan könnyen ment? Nagyon magányos vagyok, és attól félek, teljesen megkeseredem. Arról már nem is beszélek, hogy pont akkor tűnt el mindenki, amikor egy komolyabb problémám volt, valahogy mindenki csak akkor van ott, amikor jól megy minden. Az ember mindig csak magára számíthat?