Más is érzi, úgy hogy elrontotta az életét és csak tengődik, sodródik?

Az egész életemet elbasztam,mindenhol ahol csak lehetett

Mit nem adnék ha egy 10 évev vissza mehetnék és ujra kezdhetném

Ugyan ez a helyzet most velem is+10 évig drog függő voltam, most is néha betépek hogy ne lássam ilyen gyászosan az életet. Próbálom összekapni magam de egyszerűen nem megy...nagyon sokszor az a baj hogy a halálra gondolok, feleslegesnek érzem a dolgokat, múlandónak meg ilyesmi.

Igazából vannak barátaim/csajozni is szoktam néha, de akkor is k..va magányos vagyok, amit a drogokkal próbálok kompenzálni, szóval elég nagy szarba vagyok.

kifogás gyártásban, más okolásában viszont magas szintre jutottál.

És most mit teszel azért, hogy jobb életed legyen?

Nálam erősen kettős érzések vannak.

Egyik oldalról 6 éve dolgozom egy cégnél, relatív jó 500+ ezres fizetésem van, céges autó, van lakásom, hobbim, barátaim. Egészséges is vagyok.

Másik oldalról azt látom, hogy bár a nulláról nézve sokat haladtam, de sokkal többet szerettem volna elérni annál, hogy mások csicskája vagyok egy munkahelyen ahol zéró megbecsülést kapok, és többet terveztem 30+ évesen mint egy Kőbányai panellakás hitelre.

Barátaim bár vannak, de valahogy azt érzem, nem tartozom közéjük. És sokszor úgy vagyok vele, hogy se ők nem keresnek, se én őket, és inkább vagyok egyedül.

Kapcsolat, párkapcsolat esélytelen, sosem ment, próbáltam de egyrészt nem vagyok sem vonzó sem semmi, másrészt alapból képtelen vagyok kapcsolatra, egyszerűen nem érzem magam jól másokkal.

Családommal is olyan semmilyen a helyzetem, mint mindenkivel.

Összességében bár papíron majdnem mindenem megvan, a való életben egyszerűen érzem mennyire jelentéktelen vagyok aki senkinek nem hiányozna ha nem lenne.

Úgy vagyok mint a kettes, mestere vagyok annak hogyan rontsam el önhibámból az életem (és erre még a balszerencse is hozzátesz egy lapáttal). Én is bármit megadnék azért hogy visszamehessek 10-12 évet, gimibe, ha akkor tudom azokat a dolgokat amiket most, akkor most szinte fixen lenne barátnőm, míg mostani helyzetben egyre kisebb esélyt látok rá hogy össze tudjak jönni azzal a lánnyal aki biztosan életem szerelme, a volt osztálytársnőm...

Emellett egyetemet be se tudtam fejezni, gallyra kerültem idegrendszeri betegség miatt, szó szerint elvesztettem a legszebb éveimet, évekig a lakásban ültem bezárva, barátok, programok, ismerkedés nulla, melóm se volt és most sincs normális, csak netes hülyéskedéssel, videószerkesztéssel meg hasonlókkal keresek valami aprót, de hát az semmire nem elég, így szüleim nyakán lógok 26 évesen. Jó, arról nem tehettem hogy ilyen bajom lett, addig egyetemet is vittem tisztességesen, de arról viszont tehetek hogy hagytam magam évekre belesüllyedni ebbe, pedig mostanra látom hogy van esély a javulásra és sokkal jobban voltam már az utóbbi fél évben.

Magyarán ha röviden össze akarom foglalni, 26 évesen ott tartok hogy nincs meg az egészségem, nincs munkám, szüleimen élősködök, nincs párom (sosem volt), barátaimból van ugyan pár de inkább csak neten dumálunk, ritkán találkozunk személyesen és gyakorlatilag sose megyünk sehová. Jogsim sincs, diplomám sincs, elhelyezkedni se tudnék nagyon hol még ha meggyógyulnék se, nyelvvizsgám van meg érettségim de azzal kitörölhetem.

Szóval nekem az élet a lúzerség magasiskolája eddig. Még bízok a csodában, de sajnos egyre kevesebb rá már az esély. :(