Miért van az, hogy mindig csalódok? Miért ilyenek az emberek? Miért nem találok egy normális embert, aki a barátom lehetne?
Először mindig bizalmatlan vagyok és egyre jobban az.
De egy idő után beengedek a szívembe embereket. És amikor már megbíznék bennük és megszeretném őket, akkor kapom a csapást. Nem tudom miért kapom ezt folyton az élettől. Mindig egyedül vagyok, ami a legrosszabb, hogy lassan jobban szeretem az egyedüllétet, mint bárki társaságát, mert már félek bárkihez is közel kerülni.
Valaki hasonló zokniban?
Kéne pár konkrét eset.
Ott van az exem, brztális nárcisztikus. MINDENKIT bántalmaz minden nem fizikai módon, idegbeteg, nincs benne tisztelet, még is mindig magát állítja be áldozatnak és ő csalódik az emberekbe, pedig 90%ban konkrétan lehetetlen dolgot vár el. És mindenki ezt tapasztalja tőle. A testvérei, az anyja, az apja. Mind mondta nekem már a kapcsolat elején, hogy nagy türelem és szeretet kell hozzá.
Szóval van amikor egész életed egy sorozatos csalódás, még is te vagy az egoista, nárcisztikus picsa, aki bánt másokat.
#11
erről eszembe jut nekem is az exem, akinek egész élete sorozatos bántalmazás volt, engem még is jól kihasznált, és a végén rámfogott mnident, hogy az én hibám volt.
Elgondolkodtató volt, hogy akkor vajon ténylegesen mekkora áldozat lehetett egész életében...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!