Miért nem a szabadságot látják az egyedüllétben a "magányos" emberek?

Néha jó valakihez tartozni.

Én szeretek egyedül lenni,de ehhez az is kellett,hogy önállóan megélek.

Saját házban lakom,van egy autóm, hobbim.

Ha kedvem van bármihez, akkor többnyire a pénz korlátoz némiképp.

Nagyon jól el tudom magam foglalni,de ahhoz kell,hogy a szükséges eszközöket, anyagokat meg tudjam venni,ha épp nincs.

Egy társ sok mindent pótol az ember életében,amit az anyagiak nem.

Egyedül nem tudok jókat nevetni,nem esik jól annyira a kaja sem.

És nulla forintos programokat ,mint pl séta, naplemente,csillagnézés egyedül mégsem élvezek annyira.

Legtöbbször csak a melóhelyen van kivel együtt enni és azért ez nem olyan felemelő érzés.

Valahol középen érezném jól magam.

Azert, mert nem mindenkinek valo a magany. Sokan, onmagukbol indulnak ki.

En is elvagyok maganyosan, de a kutyikaim nelkul nem birom hosszutavon.

Emberek nelkul tokeletesen elvagyok, mert latom, hogy kiszamithatatlanok, erdekek, onzoek. Tisztelet a kivetelnek.

Már több mint 1 éve vagyok egyedül. Hozzá lehet szokni az egyedülléthez is. Nekem igaz baráti kapcsolatok hiányoznak. Nem párkapcsolat.

Ahol van nevetés, akivel eljárunk programokra. Na ez tényleg hiányzik.

Mert olyankor azt érzem mintha élnék. Egyedül azért nem az igazi elmenni moziba vagy koncertre.

De azért egyedül is próbálom nézni a dolgok jó oldalát, az időmet tényleg úgy osztom be ahogy én akarom.

A szabadság jó egy ideig, de ha nincs kihez tartozni sehogyan sem egy idő után ez már unalmas inkább.

Persze kinek hogy. Én már unom, nekem barátok kellenek.

Azért mert a magányos ember magányos. Hiányzik neki mások társasága illetve a párkpcsolat, szerelem, a tudat, hogy van melletted valaki.

Nyilván, ha már egyedül van az ember, akkor arra kell építeni, ki kell használni a benne rejlő lehetőségeket is. De ettől még szar marad az egyedüllét.

Engem például a munkatársak, barátok, meglévő társasági kapcsolataim éltetnek, mert bár párkapcsolatom nincsen, de legalább van kivel elmenni ide-oda, össze futni másokkal.

Ettől függetlenül van egy csomó kellemetlen helyzet.

Tipikusan azok ahova mindenki hozza a párját én meg egyedül vagyok. Így egy csomó olyan összejövetelt kerülök ami mások számára természetes és élvezetes.

"ezt csak a fejedben létezik"

Magyarázhatod ezt ettől még a tény tény marad.

Szar egyedül lenni egy olyan összejöveteleken, ahol mindenki más a párjával van. Szar azt látni, hogy mindenki "turbékol", mindenki a közös jövőt tervezi, mindenkinek ott van a másik te meg tök egyedül vagy.

Ha te ezt élvezed, szíved joga, etől még a másik szarul fogja érezni magát.

Az embernek szüksége van arra az érzésre, hogy tartozik valahova, és hogy mások megértsék. Kevesen vannak, akik tényleg képesek a magányt hosszútávon élvezni. Te vagy nem vagy magányos, vagy pedig csak te is megerősítésre vágysz mások által, hogy így is egészséges élni, ami azért érdekes, mert ez utóbbi visszavezet az első mondathoz, hogy az embernek szüksége van mások megerősítésére.

Időnként egészséges egyedül tölteni valamennyi időt, hogy önreflexiót gyakoroljunk, fejlesszük magunkat és olyan dolgokat csináljunk, amit eddig mások mellett nem tudtunk, vagy nem mertünk, azonban egy idő után nem élvezetes egyedül csinálni semmit, és ezek a tevékenységek is inkább csak arra szolgálnak, hogy meneküljön az ember ez elől a fojtogató érzés elől, hogy a létezése nem számít senkinek.

A 2-es és 5-ös válaszoló nagyon jól leírta, milyen is , ha nincs barátja, vagy párja valakinek.

Párom három éve hagyott el, barátaim pedig csak magukkal és a kapcsolatukkal vannak elfoglalva.

Hobbimhoz sincs már kedvem, és állandóan magányosan kell sétálnom,kirándulnom.

Hiába szeretném, hogy barátaim és párom legyen, hiába a fejben dől el, akkor sem hoz az élet senkit.

Persze, nem erőltetem, nem vagyok kétségbe esve, de nem értékelem annyira a szabadságot, mint sokan hiszik a magányosokról.

F/Bp