Nem találom a helyem a világban. Nem ért meg senki, úgy érzem mintha kívülálló lennék. Van ötletetek mi segíthet?

Próbáltál már valakivel erről beszélni?

Van hobbid?

Milyen idős vagy?

Mióta érzel így?

Szakembert próbáltál már felkeresni?

(Tudom hogy mindenki ezzel jön, de hidd el hatásos)

Kisgyerekkorom óta így érzek én is. Mindig egyedül voltam, sosem tudtam megtalálni a közös hangot senkivel úgy igazán, és már nem is próbálkozom (most vagyok 25 éves fiú).

10. osztályos voltam, mikor úgy alakult, hogy lett egy lovam, és a vele való kapcsolat, a lovardai fizikai munka nagyon jó tett. Abban a környezetben találkoztam is valakivel, akivel egész jól elvoltunk, még ha nem is teljesen értettük egymást, elfogadtuk a másikat.

Kinyíltam, fellélegzett a világ 2 évre körülöttem és bennem is.

Aztán meg kellett válnom a lovamtól, és már azzal a valakivel is nagyon keveset találkozunk.

Azóta szépen lassan süllyedtem vissza kilátástalanságba. Úgy érzem mindenki olyan sablonos, és mivel egyik skatulyájukba sem tudnak elhelyezni, inkább nem foglalkoznak velem, vagy nem vesznek komolyan. Vagy ha valaki "segítség" gyanánt be akar kategorizálni, az ellen meg én ódzkodom, mert nem értem, hogy miért nem érti, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek ő lát engem.

A "szakember" nem annak tud segíteni, aki valahol elakadt? Én már az óvodában is ilyen kívülálló voltam, mióta csak emlékeim vannak... Szerintem ez nálam ilyen velem született dolog. Persze, ha valakinek később kezdődött ez az állapot, érdemes lehet 1-2szer beszélgetni valakivel, aki már sok ilyen emberrel beszélgetett. Ha használni nem is használ, ártani szerintem nem árthat. Én is tervezem, csak még nem jött el az ideje...

Ajánlanám a lovaglást, de ez ugye nagyon személyiségfüggő, és sokan félnek is a lovaktól. De mondom, nem konkrétan a lovaglás volt, ami jót tett (persze azt is szerettem), hanem a lóval való kapcsolat. Legeltetés közben "beszélgetni" vele, vagy csak ülni a karám előtt, vagy letisztítani őt. Meg egyedül jártam vele terepre, ami egészen különleges élmény volt, sokat tanultam ezeken az utakon - a lovamról, magamról és a körülöttünk lévő életről.

A lovardában is kívülállónak éreztem magam, de közben megtanultam együtt élni és boldognak lenni ezzel a különcségemmel együtt.

Valamilyen szinten megértelek, de a te feleden is elkell gondolkodni, egyáltalán megtudsz nyílni valakinek?Elzárkozzól másoktól akár tudat alatt is?

"nem hiszem, hogy egy idegennek a kérdései bármivel is előrébb vinnének. Nem vagyok az a típus." Tegyük fel van egy kirakósod, hiányzik egy darab belőle, mindenhol keresed, de nem találod, aztán valaki megtalálja valahol ahol te nem gondoltad hogy ott van.Kb. Ugyan az, ennek is lelki okai vannak, az más hogy még nem tudod miért.Amúgy nekem egy kutya segített régebben, tehát esetleg háziállat tudna segíteni vagy új hobbik.