Szoktátok úgy érezni magatokat, hogy nem illetek sehova? Még a kívülállók közé sem?

Sajnos nagyon sokan csak ''divatból'' mondogatják, hogy antiszociálisak, vagy hogy magányosak. Akik tényleg egyedül vannak, azok pedig úgy is maradnak, mert biztosan csak hisztiznek. Nagy a konkurencia erre. A nagy semmiért. Tényleg a nagy semmiért. A fenti kérdésem azért fogalmazódott meg bennem, mert nyilván valóan pokolian nehezen vesznek észre az emberek. Nem az utcán, azok nem érdekelnek különösebben. A saját családomról van szó. Beszélek hozzájuk, egyszerűen nem hallanak meg, nem figyelnek, még csak vissza sem kérdeznek. Ha ráírok messengeren valamelyik testvéremre, nem válaszolnak. Sehol sem vagyok. Eldöntöttem magamban az elmúlt 1 hónapban, hogy csak azokkal foglalkozom, akikkel érdemes, így viszont egy ember sem maradt számomra. Ha én nem keresem senkinek a társaságát, egyedül vagyok. Ha keresem sem megyek sokra, de akkor még jut belőlük valami. Van kutyusom szerencsére, jobban szeretem bárkinél. Nem arról van szó, hogy nem szeretem eléggé, viszont jólesne valakivel elvinni sétálni olykor, vagy csak beszélgetni mással.

Veletek hogyan bánnak? Hogy érzitek magatokat, mit gondoltok a magányról?