Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Melyiket választanátok a...

Melyiket választanátok a helyemben, ha lenne ilyen lehetőségetek, mindent mérlegelve?

Figyelt kérdés

Most vagyok 44 éves, introvertált, utálom az embereket, legszívesebben csak itthon lennék. Gyűlölök munkába járni. Családom, gyerekem, barátnőm nincs (nem is lesz), rokonok mind meghaltak. Végül is semmi értelme az életemnek, ennek ellenére magamban jól elvagyok.

Na most van annyi megtakarításom, kiszámoltam hogy kb. 10 évre elegendő, nyugisan élve, ha nem dolgozom.

Ha felmondanék, akkor kb. 55 éves koromig, még 10 évig nyugodtan, gondtalanul élhetnék (nem is akarnék tovább), az időm minden percét magam osztva be és úgy eltöltve ahogy én akarom.

Vagy dolgozzam még 20 évet, szenvedjek a munkában töltött időkkel, és kb. 65 éves koromban úgyis meghalok (senki nem élt addig se a családban, mindenki korán hal)

Kb. mind a kettőnél ugyanannyi lenne az az idő, amit magam oszthatok be, mert ugye a másodiknál elviszi a munka, lényegében a B verziónál csak azzal az idővel hosszabbodik meg az életem, ami számomra a szenvedést jelenti.

Remélem érthető volt az okfejtésem.

Röviden:

- 55 éves korig élek, és minden percemben azt csinálok amit akarok

- 65 éves korig élek, aminek kb. a felét elvinné a munka

melyiket választanátok?



2020. júl. 19. 19:25
1 2 3 4
 21/34 anonim ***** válasza:

Tiszta sor, hogy csináld azt, ami jólesik!


Közben meg lehet magadra találsz valamiben, mert a helyi robottal semmit sem érsz...

azért élsz, hogy jól érezzed magadat...a nyugdíjra meg minek alapozni, amikor, olyan hosszú a várólista az orvosi rendeléseken, hogy abba halsz bele.

Élj, amíg teheted;)

2020. júl. 19. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/34 A kérdező kommentje:

Amúgy meg mielőtt valaki pálcát tör felettem, mint pl. a kedves 3-as, előbb gondolja végig:

- 22 éves korom óta mindig egyedül éltem, de tényleg tökegyedül

- hosszú távú kapcsolatom soha nem volt

- gyerekem soha nem lehet szervi betegségek miatt (nem is tervezem)

- szüleim, nagyszüleim rég meghaltak, többi rokonnal se tartom a kapcsolatot

- nincsenek közeli barátaim

- a munkahelyen kívül nem is beszélek emberekkel (nem is hiányzik)

- olyannyira nincs senkim, hogy ha nem dolgoznék, a holttestem kb. 1 év múlva találnák meg a behajtók a nem fizetett költségek miatt


Az itt okoskodók nagy része már rég öngyilkos lett volna, én meg azért eléldegéltem, és még csak nem is panaszkodom, hogy olyan nagyon rosszul.

2020. júl. 19. 20:28
 23/34 anonim ***** válasza:
0%

#22


Brühühü..rinyapinya.. önsajnálat a köbön. A saját életedért egyedül csak te vagy a felelős, nem anyád és nem apád. Olyan életet élsz, amilyet csinálsz magadnak.

A te felelősséged és döntésed, hogy nem volt soha hosszú kapcsolatod, a te döntésed, hogy nincsenek barátaid.


NE HÁRÍTSD MÁSRA A FELELŐSSÉGET! Ne add itt a mártírt, mert nem vagy az, csak egy síró-picsogó kisfiú!

2020. júl. 19. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/34 A kérdező kommentje:
23. Te fogyatékos vagy?? Kire hárítottam a felelősséget? Mondtam, hogy nekem így jó, nem rinyáltam, magam alakítottam így, minden az én döntésem. Csak azt írtam, hogy te hasonló körülmények után, 44 évesen egyedül öngyilkos lennél.
2020. júl. 19. 20:55
 25/34 A kérdező kommentje:

"Olyan életet élsz, amilyet csinálsz magadnak."


Ez meg a legnagyobb közhelyes baromság. Sétálsz az utcán, elüt egy autó, nyaktól lefelé lebénulsz, majd utána röfögd, hogy olyan életet élsz, amilyet csinálsz magadnak!

2020. júl. 19. 20:57
 26/34 anonim ***** válasza:
0%

#24

Soha nem fordulna meg a fejemben, mert szeretek élni.

Az egész szöveged egy nagy rinya, önsajnálat. F..ngod sincs, hogy meddig élsz.

Szóval a te döntésed, hogy sz..r munkahelyen dolgozol? A te döntésed, hogy egy lusta dög vagy tovább fejleszteni magad?

2020. júl. 19. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/34 anonim ***** válasza:
0%

#25

Csak úgy nem fog a járdára feljönni egy autó. Ha meg gyalogátkelőn megyek át, akkor meg körültekintően szétnézek és igyekszem a másik oldalra.

2020. júl. 19. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/34 A kérdező kommentje:

Nem dolgozom szar munkahelyen mint mondtam, de minek legyek ott, ha otthon is lehetek és azt csinálom amit akarok és jobban is érzem otthon magam egyedül? Magát a munkát gyűlölöm, mert ott kell lenni, legyen az bármilyen munka, és csak elpocsékolt idő az életemből.

Ez így igaz, egy lusta dög vagyok.


Bezzeg ha csak úgy tettem volna fel a kérdést, hogy összespóroltam annyit MUNKÁVAL, hogy 10 évig nem kellene dolgoznom, otthon maradjak-e, Egyből más válaszok jönnének, pedig a lényege ugyanaz.


26. Akkor mondd ezt zegény Benedeknek, vagy Fábián Julinak, hogy olyan életet élsz, amilyet csinálsz magadnak!

2020. júl. 19. 21:09
 29/34 A kérdező kommentje:

Ti amúgy csak irigykedtek, hogy most 10 évig nem kellene dolgoznom, ezért jönnek a savanyú kommentek, semmi panaszkodás nem volt az írásomban, pont azt mondtam, hogy jól érzem magam egyedül, és ha nem kell dolgoznom, mert ott olyan emberekkel találkozom, mint ti.

Így meg azt csinálok, amit akarok, minden az én döntésem, ha akarom délben kelek minden nap, és igen megválaszthatom azt is hogy meddig élek, mert senki felé nincs elszámolásom.

2020. júl. 19. 21:12
 30/34 anonim ***** válasza:
ha van 10 évre elegendő pénzed, akkor van annyi pénzed, hogy befektesd és legyen passzív jövedelmed. vegyél egy ingatlant. add ki, és abból lesz mindig pénzed. akkor mindegy, meddig élsz, mindig lesz valamennyi pénzed.
2020. júl. 19. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!