Ti mivel foglaljátok el magatokat így hogy keveset lehet kimenni vagy emberek közé menni? 16L

A családommal sosem volt túl jó a kapcsolatom, nem veszekszünk sokat vagy ilyesmi, csak a szüleim sosem igazán foglalkoztak velem. Nagyon szabadjára voltam engedve mindig is, de mivel város szélén lakunk egy erdő mellett, inkább ide jártunk kirándulni, sziklát mászni a barátaimmal ahelyett hogy buliztam vagy elzüllöttem volna. Hozzászoktam hogy teljesen szabad vagyok, suli után bejártuk a környéket a barátaimmal, fociztunk, vagy átmentünk egymáshoz társasozni és filmezni, vagy piknikezni az erdőbe. Ők konkrétan a családom, bármit megtennék értük. Ezen kívül egy jó gimnáziumban kitűnő is vagyok, szóval a tanulást sem hanyagoltam el. Mondhatni tökéletes életem volt.

Így viszont miután délelőtt megcsináltam minden leckét, az egész délutánom magányosan telik, főleg hogy a szüleim késő estig dolgoznak és így esélyem sincs megpróbálni jobb kapcsolatot kialakítani velük. Minden nap kimegyek az erdőbe sétálni egy-másfél órát, de egyedül nem az igazi. A barátaimmal nem merek összejárni mert félek hogy megfertőznénk egymást, és ketten is a nagyszüleikkel együtt élnek akiket nem akarnak veszélynek kitenni. Így kb hozzá vagyok nőve a telefonomhoz, képesek vagyunk órákig beszélni egymással, de egy ilyen embernek mint én, aki nagyon a szabadsághoz és folyamatosan aktív életmódhoz van szokva, ez nem túl nagy kárpótlás. Hiányzik az hogy késő éjjel kimenjünk és együtt nézzük a csillagokat, vagy kutyát sétáltassunk és közben kibeszéljük az összes lelki problémánkat... Ez a helyzet nagyon nehéz és fáj belegondolni hogy akár még hónapokig is eltarthat. Valami tipp hogy hogyan éljem túl?