Miért vagytok magányosak?
Nehezen fogadják el a különcöket.
Jómagam is ez lennék. Sajnos egy barátom sincs, ezért vagyok magányos. Olyan dolgok érdekelnek amelyek másokat nem. Nyitni szerettem volna , hozzájuk akartam hasonlítani, hogy befogadjanak, de közben féltem, hogy elfelejtem ki is vagyok. Sokszor bántottak , de soha nem ütöttem vissza. Ha ezt nézzük lehet ez is baj, hiszen könnyűszerrel kihasználhatnak.
Ezért óvatos vagyok az emberekkel, mégis végtelenül szeretem azokat akikkel találkozom az életben, mert a szeretetem irántuk feltétel nélküli.
Másrészről anyukámat nagyon szeretem, mellette nem vagyok egyedül.
17/L
Én azért, mert senki sem ért meg és úgy érzem, nem illek bele ebbe a mai világba, nekem ez nem tetszik.
Másképp gondolkodom és más dolgok érdekelnek.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy különösen a nem e világi dolgok meg hiszek sok mindenben, amit mások közröhej tárgyává tesznek. Így már nem is beszélek a dolgaimról, a gondolataimról. Csak akkor, ha úgy érzem, segíthetek vele vagy tán nyitott fülekre talál.
És azok a dolgok meg egyáltalán nem érdekelnek, amiket a többség manapság nyomat pl. face, szoli, külsőségek, megfelelési kényszer, birkaság, butaságok, unintelligens viselkedés, káros szenvedélyek, influencerek, karrieristák, ateisták, TV és stb.
Mivel nem iszom, nem dohányzom és nem tudok röhögcsélni alpári dolgokon, meg nem vagyok képes kinyalni mások seggét csak azért, hogy elfogadjanak és van mindenről önálló véleményem - nem a falka után megyek, hanem egyénileg gondolkodom -, így sajnos a magányos farkas szerepe jutott rám, de már megszoktam.
Próbáltam megváltozni, hogy befogadjanak, de egyszerűen nem ment és igazából arra jöttem rá, hogy én nem is akarok közéjük tartozni, mert az egy hamis világ és én meg jobban szeretem az egyszerű, de nyugodt életet és az őszinteséget, meg a becsületességet.
Nem tartom normálisnak ezt a mai világot, a pörgést, azt hogy az ember, a család, Isten háttérbe szorul és minden csak a külsőségekről szól, miközben elsikkad a lélek.
(Nem írok kort, nemet. Lényegtelen, ki voltam.)
24/F
Szeretek koncertekre, múzeumokba és kávézókba járni, imádok a természetben lenni és kezdek rászokni a komolyzenére is. Ez eddig arra utalna, hogy megvan az a réteg ahova tartozom, csakhogy: Ronda és c... vagyok(most komolyan melyik csaj akarna hazavinni egy ocsmány gázkamratölteléket?)
Gondolom sejtitek, hogy a hasonló érdeklődésű fiatalok közt leginkább a fehér bőr és pénzes szülők a divat, elvből sem fogadnak be egy hozzám hasonlót. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy a huszonévesek akik Bachot hallgatnak, túrázni járnak és kiállnak a liberalizmus mellett, igazából ilyen kegyetlenek és kirekesztőek tudnak lenni.
Egy ideje már egyáltalán bem barátkozom, tekintve hogy felesleges. Lányoknál sem próbálok bevágódni, sőt mindenkivel úgy viselkedek, ahogy ő velen, mondanom sem kell hogy újabban bunkónak és lekezelőnek tartanak.
Hát, mert egy külsős nyomoronc vagyok, családom nincs, bár ha egy tag nagy családnak számít akkor van.. Nem úgy gondolkodok mint a korombeliek, barátaim sose voltak, barátnőm csak 1 de jó könnyen lemondott rólam ami ugyan oda juttatott vissza 18 évesen az öngyilkossághoz ahonnan kiindultam, sose buliztam, nem vagyok trendi és ezt egy lányba se nézném jó szemmel, hátbatámadó barátokra már Nincs szükségem, depressziós csoportokba szokta segiteni nagyritka (aztán ugye jön a tiltás hogy kiirom hogy a csoport fele csak haspólóba és kilógó mellell pózoló figyelemre vágyó ribi:D) akkor is max barátság jöhet szóba igy inkább lelépek ha már kb minden oké, "való életbe" (élőbe) tuti nem menne az ismerkedés, ezt nem is akarom mert ha ugye megismersz valakit, akkor nem látsz fel a netre hogy mennyi/milyen mberekkel beszél és milyen képeket oszt meg magáról, mert ugye az élet már a neten van sajnos... Ha meg valakinek elmesélem milyen vagyok akkor pedig csoda ha egyáltalán visszaírnak. KB ennyi, egyéb kérdés?
18F
A szüleim minden téren megbuktak gyereknevelésből, így jött a depresszió, szorongás, elzárkózás a világ elől, céltalanság, függőségek, szeretethiány stb.
24/F
Nem találok párt magamnak és
megfelelő barátokat sem. 27l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!