Kegyeletsértő a Szomszéd, temetés után 3 hétre átjön, hallotta a hírt, eladó-e a ház esetleg?
Az Édesanya hunyt el, a család egyetlen házáról van szó, amit laknak (konkrétan oda vannak hivatalosan bejelentve). A szomszéd nagyjából a 4. szomszéd a soron mellettük. A foglakozása buszsofőr, ez szorosan nem tartozik ide, mert a buszsofőrök legnagyobb része rendes. A két szomszéd futólag ismerte egymást, előtte párszor beszéltek. Csak a buszsofőr jött át pl., hogy gallyazza le a családfő az út menti fákat, mert karistolják az öreg Ikarus ablakait (a gallyazás meg is történt). Külterületről van szó, tanyákról (D-Alföld), az út földes út, de közvetlenül egy kisváros, ill. 20 km-en belül egy nagyváros vonzáskörzetében. Elég felkapott hely lett (sok panzió a közelben), főleg az utóbbi 10 évben, a család, akit tragédia ért több évtizede lakik ott. A buszsofőr valószínűleg később költözött be, reggelente jár ki a busszal és a buszról vélhetően belát az udvarokba is. (Költői kérdés egy buszsofőrnek miért kell 3 km-re a kisvárostól földes útra költöznie?) Először vas fóliabordákat akart megvenni, csak utána tért rá arra, hogy a ház eladó-e. Ezután udvariasan utasították vissza. Egyébként a történetben mindenki fehér ember (bár romáról ilyet, még nem hallottam, náluk a család szeretete, tisztelete szent általában).
Természetesen semmi sem eladó és a család mély gyászban van.
30.: Köszönöm szépen!
Én elismertem, hogy nem kegyeletsértés, a törvényt is elolvastam, ezt itt válaszban is megírtam, mégis tovább szapul a legtöbb válaszoló.
Szörnyű volt látni az utolsó napokban, öntudatlanul a fájdalomtól reszketve, úgy, hogy nem tudsz segíteni.
Sajnálom azokat a beírogatókat, akik egyetértenek azzal, hogy "hiéna" és "dögkeselyű" módjára illik és érdemes élni, más tulajdonára, annak halála után azonnal szemet vetni, én mondom, mind sajnálatra méltó lelkek.
Ugyanakkor szépen példázza a sok rosszindulatú válasz, hogy számos állampolgár a friss halottak holmijának leséséből, turkálásából él, ezt teljesen normálisnak gondolják, pedig nem az.
A községünk lélekharangját is ellopták a közelmúltban a temetőből. Mára már pótolták. Utolsó válaszoló, ha a környéken élsz, gondolom ezt is tudod.
Te tényleg irtózatosan hülye vagy!
Papoltál kegyeletsértésrtésről. Szó sincs ilyenről.Más tulajdonának a semmibevétrléről. Szó sincs ilyenről.
Meg meghalt és mit kappok? Nem a tenyerét ment tartani, jelezte a vásárlási suándékát, ha esetleg ti már nem vennétrk hasznát PÉNZÉRT!!!Ennek notmális ember örül!!!
Regéltél apartmanokról, a kedves és nem kedves buszdofőröktől, földútról, gallyazásról, három kilométerről, Ikarusz nuszról... aminek köze sincs a témához.
Ilyen eset után annyira gyakori az ingóságok, ingatlanok eladása, hogy az a jellemző.
Ne mást hurrogj le, mert a ti esetekben nem így van. Sokszor ilyenkor fölöslegessé , lommá válnak dolgok, gyakran a megmaradt ingatlan is csak teher. Azonkívül 99% ban az is nagy segítség, hogy az ilyenek enyhítik a temetés költségeit ( gondolom te is pénzért vásárolsz), vagy ha van, örökölt adósságot.( Bizony, gyermekem, majd ha betöltöd a 10 et, megtudod, ilyen is van!
Nincs meghírdetve? Honnnan tudhatná?Én sem venném meg az összes hírdetőújságot, nem nöngésznék át milliónyi weboldalt, ha átmehetek a harmadik szomszédba az illetékesekhez és megkérdezhetem. Te igen???
Te gyászolsz? Jó, hogy az elhúnyt ezt nem tudja, hogy milyen vergődést rendezel!!!
Fingja csincs, hogy hogy üűködnek a dolgok, puszta rosszindulatból egy rakás dolgot ír, amiről csak sejti, hogy rosszat jelent, de hogy üit, fingj a sincs...
Hullarabló?
Talán az elhunyt holttestét is lenyúlta?
32., 33., 34.: Nincs igazatok, de ezt ti is tudjátok!
A szomszéd fordult ki magából, aki így odament, kedves 32., 33., 34. válaszolók, nincs bennetek ember, erkölcsileg nem vagytok megfelelőek semmire. Ti is kiborulnátok, ha veletek történne. 61 és 70%-os válaszolókkal, csak óvatosan!
35#
Az te vagy, akinek nincs igaza. Majdnem egy hónap eltelt már a kérdés kiírása óta, de te még mindig itt pattogsz. Neked komoly bajok vannak a fejedben.
34 vagyok.
Hogy te pattogsz itt fölöslegesen,hiába oktalul, azt neked kéne tudnod. Ha az agyad önerőből erre képtelen, akkor abból, hogy a TE elmondásod alapján is a leginkább külömböző korú, nemú, szociális helyzetben lávő ember egyhangúlag azt mondta, hogy szedj inkább babot!
Gondolkozz!!! Nem olyan nehéz az.
Szia!
Szerintem a szomszéd nem követett el kegyeletsértést.
Viszont szerintem a szomszéd oltári nagy bunkó. Ha ezért megsértődsz rá, megértem. Ha később megbocsátasz, azt is.
És szerintem hasonlóan nagy bunkó minden válaszíró, aki téged támadott, sértegetett a kérdésedért.
38.: Kedves Endre!
Igazad van. Már korábban beismertem (rögtön a 4. hozzászólásomban), hogy nem kegyeletsértés, elolvastam a jogszabályt. Azt nem értem, miért vette magára ezt ennyi ember. Számomra érthetetlen, miből élnek, hol sérthettem az érdekeiket, hogy ekkora "dühlavina" zúdult ki belőlük.
Áldott, Békés Karácsonyt Kívánok Neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!