Te hol élsz és milyenek ott az emberek?

9-es válaszoló: Pestre járok suliba, ott senki nem ismer, és senkit nem ismerek. Engem ott nem zavar hogy ki miben van vagy mit csinál. És ott a suliban pl van egy csomó barátom, a gond az hogy nagy a távolság és csak a suli az egyetlen közös pont. Itt a gond hogy magányos vagyok mert mindenki csak a látszatra tesz. barátkozni is csak a látszat miatt barátkozik. Velem nem barátkozik senki mert nem álltam be a sorba

Hát sajnos itt tényleg nincsenek normális emberek. Nem a rosszindulat beszél belőlem, mert nem szoktam pletykálkodni sem (nyilván ezért sincs barátom mert nem szokásom kibeszélni másokat). Néha egész jól elvagyok, mert a magam kis világa boldoggá tesz, de aztán történik valami, és újra azt érzem hogy nem ide való vagyok. Szívesen elköltöznék, de a párom nem akar. És hogy miért nem? MERT AZT SZERETNÉ HOGY A SOK B...I AKI LENÉZETT MINKET LÁSSA HOGY JUTUNK VALAMIRE. szóval benne is ez van, hogy lássa más hogy ki mire jut. Mi a bánatos lóf..sznak kell dicsekedni és a látványra adni? Nem túlzok, itt nálunk csak akkor vagy menő ha minél jobban és látványosabban szórod a pénzt, még akkor is ha nincs is annyi mint amennyit mutatsz. Én nem vagyok ilyen, és rosszul érzem magam egy ilyen közegben, ez talán olyan nagy bűn? Hogy nem állok neki fogyókúrázni 160cm vagyok és 60kg, két gyerek után. De ha kimegyek a strandra velük játszani akkor kinéznek, meg összesúgnak. Ha felveszek egy ruhát, amiben itthon úgy látom hogy jól nézek ki, kimegyek az utcára és egyből az undort tükröző lenéző arcokat látom. Pl én szeretem az élénk színeket. Télen felvettem egy jó élénk rózsaszín cicanacit szoknyával (mert nem veszem fel a leggings-et úgy hogy a fenekem látszódjon mert nem arra való) és itt nálunk kinéztek, látszott az embereken ahogy végignéztek rajtam hogy NA EZ A HÜLYE SEM TUDJA MI A DIVAT... Felmentem Pestre suliba, ott meg simán bepasizhattam volna ha akartam mert jól néztem ki, csak itt nálunk lenézik az embert. Nem lehetsz népszerű ha nincsenek megfelelő összeköttetéseid. Lehet hogy nem az egész város a rossz, de korosztályom, akikkel ismerkedhetnék azok elég elferdült nézeteket vallanak. Nem én vagyok az egyetlen aki ezt így látja. Volt egy kamionos ismerősünk, aki jó ritkán járt haza 6 hetente kb. Mikor hazajött egy útról, azt mondta hogy itt az emberek undorító módon dicsekednek. a legtöbb embernek itt semmije nincs és mégis úgy csinál mint aki az egész várost a kezében tartaná. Na ő el is költözött innen pedig ritkán járt haza.

Azért az rosszul esik hogy senki nem érzi át azt, hogy milyen lehet magányosan élni egy olyan városban ahol mindenki hupikék és csak te vagy rózsaszín... Lehet hogy a város pont jó ahogy van, csak én nem illek bele. Ezért is volt a kérdés lényege az hogy te hol élsz és ott milyenek az emberek, nem pedig az volt hogy győzzetek meg arról hogy én vagyok a hülye. Tanult ember vagyok, és most is tanulok mert a jó pap is holtig tanul, és a tudás az egyetlen amit nem vehetnek el tőlem. Sokkal jobban érezném magam egy kis faluban, ahol ugyanezért az egzisztenciáért nem néznének le, ahol nem az lenne a fontos hogy hétvégén hol voltál, és ha nem voltál sehol akkor deszaréletedlehet. Te lenéznél valakit azért mert van egy készpénzes háza és autója, két gyereke, csak épp nem mindenből a luxust választotta? Nem én kukkolom a többi embert, hanem nyilvánosan élik az életüket. Ha felmegyek face-re akkor sem azzal töltöm az időm h beírom a keresőbe hogy xy és megnézem az idővonalát. Hanem csak amik kijönnek a kezdőlapon, végig görgetem és hemzseg az olyan magamutogató dicsekvő posztoktól. Én erről beszélek. Jó tudom, ne face-zzek és akkor nem is látom. Hát nem is szoktam, üzenetküldés céljából szoktam fent lenni napi max 20 percet.

Kedves utolsó. Én egyáltalán nem a második csoportba tartozom, sőt. Én is magassarkúban járok, hosszú fekete hajam van, és igényesen öltözködöm. Itt nem az a gond hogy lusta vagyok a külsőmmel foglalkozni. Itt az a gond hogy nem 45kg vagyok hanem 60, és egyáltalán nem vagyok kövér, de azt éreztetik velem hogy az vagyok. Ha felveszek egy miniszoknyát a pasik megbámulnak, a nők meg fintorogva néznek rám. Oké tudom ne vegyem észre, de lehet hogy pont ez miatt nem akarnak barátkozni velem. Na de elmesélek egy-két történetet ami hátha világosabbá teszi a helyzetet: Elkezdtem suliba járni, egyik volt oszt.társammal a postán futottam össze. Odamentem hozzá kedvesen kérdezgettem hogy hogy vannak, babával mi van stb. Erre ő megkérdezte hogy ez enyém hol van, mondtam mamánál. Nem akartam egyből elmondani hogy suliba járok, mert pont akkor kezdtem és még nem voltam benne biztos hogy végig is fogom tudni csinálni, na meg dicsekedni sem szeretek. Erre ő gúnyosan felnevetett, hogy hát hol is lenne máshol mert én mindig lerázom a gyerekeimet. Tény hogy volt olyan idő mikor a munkám miatt heti egy napot ott aludtak, de ma már szó sincs erről, és szerintem azért heti egy napot nyugodtan aludhatnának a nagyiéknál, abból bajuk nem lesz. De ő is szokta másra hagyni az övét... A másik: Tizen éve ismerjük egymást suliban nagyon jó barátnők voltunk. Ő hozzáment egy maffiózó stílusú pasihoz, akinek a bíróság nem volt ismeretlen, de a legnagyobb merciből száll ki. Mondtam annak idején neki mikor összejött ezzel a pasassal hogy óvatosan mert lehet hogy gond lesz hgoy egyáltalán nem egy társadalmi rétegben vannak. A lány nagyon szegény családból származik. De mióta feleség lett azóta nagyon megváltozott. Született gyerekük, amíg nem jött össze (évekig) én tartottam benne a lelket hogy majdcsak sikerül, én ösztönöztem hogy menjen kivizsgálásokra stb stb. De amitóa ő megkapta a Mercit családi autónak, jóformán köszönni sem tud. Ha írok neki üzenetet vissza sem ír, de ha szemtől szemben találkozunk akkor meg beszélget meg mosolyogva üdvözöl. De még sem kellek neki, pedig mindig jóban voltunk. Már meguntam hogy mindig én keresem. Sok sok emberrel így van, hogy mindig én keresem aztán ők ráznak le. Szóval próbálok barátkozni de nem megy. És ezek után ne csodálkozzatok ha kiábrándultam az emberekből, ha mindig csak visszautasítást kapok.