Miért mondják azt az emberek, hogy a halál után másokban, akik szerettek, "tovább élsz"?

Természetesen a továbbélést nem szó szerint kell venni, te is idézőjelbe tetted.

Aki elveszti szerettét, azt semmivel sem lehet teljesen megvigasztalni, de azért mindent megpróbálunk, hogy enyhítsük a fájdalmát valamennyire. Ez a mondás is erre való. Másrészt egy idős, beteg ember számára valóban vigaszt nyújt, hogy nemcsak a génjei élnek tovább az utódaiban, de az emlékezetükben is megőrzik őt - amíg élnek.

Egyrészt valóban féligazság, mert nem te magad élsz tovább, hanem az emléked.

Másrészt a rokonokban, gyerekekben valóban továbbélsz, mivel a te genetikai anyagod öröklődik tovább bennük.

Ez bár biológiai, örökléstani értelemben "továbbélés", és valóban egy részed az, ami a gyermekeidben tovább "él" belőled, de te magad, mint személy nem élsz tovább.

Ez nem "valódi halhatatlanság", viszont annak egy részleges formájaként fel lehet fogni, ha ezt képes vagy elfogadni.

Szerintem, ha belegondolsz, emlékszel a dédnagyapádra? Vagy annak apjára? Na, így rád sem fognak emlékezni a feltételezett dédunokáid, illetve azok gyermekei. És mikor is következhetne be, hogy dédunokáid szülei, azaz az unokáid meghalnak, és emlékezeted is vele halnának? Kb. 100-120 év múlva?

És ahogy te is írtad, hiába emlékszik rám a gyerekem, én akkor is halott leszek. Vagy ha egy ember az autóját bezúzatja, miután megsemmisítette, talán az autója megvan, mert emlékszik rá?

De elárulok egy "titkot". A Szentírás azt tanítja, hogy a halál után nincs semmi. Krisztus úgy fogalmazott, hogy aki meghal, az alszik. Tehát nincs tudata, gondolatai, akarata. Éppen úgy, ahogy éltél 100 évvel ezelőtt. Milyen volt? Semmilyen. Nem volt rossz vagy jó, egyszerűen semmilyen volt. A halál attól halál, mert nincs ott semmi. A Biblia is ezt "vallja".

Viszont a halál után Krisztus az Atyának az akaratából feltámaszt, és megítél. Valakiket az örök kárhozatra (második halál, a végső elmúlás) valakiket az örök életre.

Szerintem érted te ezt. Einstein, Bartók Béla vagy Michelangelo nem élnek abban az értelemben, hogy lehet velük focizni. De amikor Einstein gondolatait olvassuk, Bartók műveit hallgatjuk vagy Michelangelo szobrait nézzük, mégis érzünk valamit belőlük. Ezek az óriások ilyen értelemben igenis halhatatlanok. Az "átlagemberek" viszont feledésbe merülnek 1-2 generáció után.

Temetésen valószínűleg azért szokták ezt mondani, mert ez mégis jobban hangzik, mint az, hogy néhány hónap alatt elrohad az ember.

Hát én meg nem hallottam olyan temetést, ahol azt mondták volna, hogy xy egy szemét, pedofil, sorozatgyilkos volt, aki megölt több millió ártatlan embert, jaj de jó a családjának most és nekünk is, hogy elpatkolt. Reméljük a pokolban ég, de legalábbis örökre megszűnt a tetű. Sőt, a gének a családban is ott vannak, égessük el őket is.

Szerintem ez nagyon durva lenne és ízléstelen és igazságtalan.

Hívő keresztény vagyok, ezért hiszem, hogy van egy láthatatlan világ, és hogy a Mennyországba fogok jutni. Ott én _én_ maradok: a saját tudatommal, a saját szellememmel és lelkemmel, nem veszítek el semmit, sőt "dicsőséges" testem lesz.

Tudom, hogy vannak más hitek is, de pl. a reinkarnációs újjászületés többek között azért sem szimpatikus számomra, mert az ő tanaik szerint a lélek ugyan megszületik egy új testben földre, de semmit nem tud az "előző életéről". Akkor meg nem értem, hogy így mi értelme van az egésznek. Arról nem is beszélve, hogy a cél a feloldódás a nirvánában, azaz a tökéletesen semmi, a teljes megsemmisülés...

És az álom nélküli, tudatlan állapot sem vonzó lehetőség számomra. Hiszen akkor egyáltalán nem lenne tudatunk, megsemmisülnének az emlékeink, az örömteli, jó dolgaink, olyan, mintha nem is lettünk volna.

A "másokban / szeretteinkben / gyermekeinkben vagy az ő lelkükben / emlékezetükben / génjeikben) tovább élünk szöveggel kapcsolatban teljesen egyetértek veled. Mert az nem élet, csak egyfajta hit, ami vigaszt ad. Azzal nekem nem lesz jobb, hogy valakiknek időnként eszébe jutok, egyre halványuló emlékként... Vagy hogy időnként virágot visznek egy sírra, esetleg pityeregnek egy kicsit; vagy hiányzom nekik, és emlegetik, hogy milyen "jó ember" voltam; és folynak a sztorizgatások, hogy "És emlékszel, amikor ez meg ez történt?" Ez azért nem élet, mert ebben én nem vagyok benne, nem tudok róla, nem élvezem...

Írok néhány Woody Allen-idézetet, amik nagyon ideillenek:

"I don't want to achieve immortality through my work. I want to achieve it through not dying. I don't want to live on in the hearts of my countrymen; I want to live on in my apartment."

"I am not afraid of death, I just don't want to be there when it happens."

"My relationship with death remains the same, I'm strongly against it."

És végül egy kicsit kölcsönveszek néhány gondolatot mástól, mert nagyon igaznak tartom ezeket: A legtöbb embert vonzza a végtelen, az örökkévalóság. Sokan vágynak lelki békére, örök békességre, és azt gondolják, ezeket fogják érezni a halál után. De a teljes elmúlás azt jelentené, hogy nem marad az emberből még egy tudat sem, amely érzékelhetné, hogy békessége van. Az ember nem lenne se test, se lélek, se tudat, se semmi. Talán egy darabig emlék néhány ember életében, de az se sokáig. Minden, ami most vagy, vagy voltál, teljesen és 100%-osan elveszítené a jelentőségét, értelmét, célját, mintha sose lettél volna. Az egyenlet vége 0.

Szerintem. :)

"Hívő keresztény vagyok, ezért hiszem, hogy van egy láthatatlan világ, és hogy a Mennyországba fogok jutni. Ott én _én_ maradok: a saját tudatommal, a saját szellememmel és lelkemmel"

Kedves Berta, irigylem a hitedet, mert nekem nincs, és bizony a megsemmisülés gondolata borzasztó.

Arra lennék kíváncsi, hogy abban a másik világban melyik éned jelenik majd meg: a gyermekkori, az ifjúkori, netán a halál előtti agg?

Én annyit változtam már életemben, hogy még azt is nehezen tudom elhinni, hogy az a 20 évvel ezelőtti én voltam. Másként vélekedem dolgokról, más zenét kedvelek, más könyvek tetszenek, még a kedvenc színem is más lett.

Melyik változatom kerül a túlvilágra?

Márk 12.

18. És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:

19. Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.

20. Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.

21. És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;

22. És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is.

23. A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.

24. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?

25. Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.