Miért kell a falusiaknak ilyen agyatlan barom szomszédnak lenniük? Állandó favágás, flexelés, kalapálás??
Állandóan kalapál az öreg. Folyamatosan. Minden nap. Régen reggel 6-kor, vagy 4 órakor a műhelyben.
Mióta volt pár összeveszés, azóta ráállt a 8 órára. De minden nap.
Van,hogy 7.45-kor.
Én már olyan szintű idegösszeomlásban vagyok emiatt, hogy nem tudok pihenni, mert ez állandóan kalapál vagy fát hasogat.
Azt hinné az ember, hogy hétvége van, ünnepnap, lehet pihenni, aludni kicsit tovább. De nem. Ha ő úgy gondolja, akkor elkezdi ütni az üllőt a 30 kilós kalapáccsal, amit szól.
Komolyan mondom, mintha háború lenne
Próbáltam szép szóval, próbáltam üvöltve, kérlelve. Semmi nem hat, mert egy bunkó falusi barom. Mi kell az ilyenek ellen??? Arra várni, hogy előbb hal meg, mint én? Csak azért, mert egy tuskó ember, aki nem képes a normális együttélésre??
Nekem ugyanúgy jogom van az átkozott csendhez, hogy végre kialudjam magam. Egy szemernyi, cseppnyi elgondolkodás, vagy magába nézés sincs ennek az őrültnek. Ő csinálja állandóan a zajt, feketén dolgozik, egész életében nem fizetett adót, csak a kötelezőt és akkor én asszisztáljak ahhoz, hogy még ráadásul teljesen tönkremegyek idegileg??
Értem én, hogy ő azt hiszi, hogy ő itt a kiskirály, mert ő haláláig akar dolgozni, amikor neki üt majd az utolsó, de ezzel konkrétan megkeseríti a mindennapjaim. Itt lesznek a vizsgák is az egyetem miatt, és konkrétan egész nap ez jár a fejemben, hogy nem aludtam ki magam kb mióta ideköltöztünk. Egyszer-egyszer mikor 5 évente lebetegszik 2 napra, akkor csönd van, amúgy folyamatosan ez az átkozott kalapálás a műhelyben vagy 12 órában fát hasogat állandóan.
Ezzel se lenne gond. De miért nem képes felfogni az agyával, hogy MÁST ZAVAR, AMIT MŰVEL???? Miért kell ilyen tudatlan bunkó ostoba embernek lennie?
Elnézést a kirohanásért, de, ha nem írom ki magamból én komolyan meg fogok ebben őrülni, hogy egy öregember megkeseríti a mindennapjaim.
"Kérdező, ismét kérdezem: voltál a jegyzőnél panaszt tenni? Mit tett?"
Még nem, mivel csókosaival van tele az önkormányzat. Plusz először megbeszélni szeretném bármilyen módon, ha volna benne gerinc, de úgy látszom, hogy nincs.
"Továbbá: azt írod, hogy a fahasogatást 4-5 házzal arrébb is lehet hallani. Ez óriási (óriási a négyzeten) túlzás. Érdekes, hogy a 4-5 házzal arrébb lakókat nem zavarja, csak Téged."
Ne hülyéskedj már, ha kint vagy az udvaron, akkor simán lehet hallani, hogy 4-5 házzal arrébb is hasogatja valaki a fát. Nyilván az, hogy az udvaron hallja az ember hót kit érdekel.. de az, hogy valakinek a háza mellett 5 méterrel, és egész nap zeng a ház. Na, az azért már kimeríti mindennek a fogalmát. És ezzel a 4-5 házzal arrébbal arra akartam célozni, hogy persze, hogy még bent a házban is hallod közvetlenül, ha 4-5 házzal arrébb is hallják kint. Hát a fahasogatás az egyik leghangosabb a láncfűrész mellett. Nem kell szándékosan kiforgatni, amit mondok. Ezt rendszerben kell értelmezni, az arányokat.
"Azt is vedd tudomásul, hogy a kovácskalapács nem 30, hanem 5 (írd és olvasd: öt) kilogram."
És mit gondolsz, ha 5, ha 10 kilós kalapács, azt nem lehet hallani, ahogy a nagy üllőn lemegy a zengés a földben? Fizikát nem tanultál? Ugyanez igaz a hasogatásra is. Ha kint van a sima földön egy rönk, és arra egy hasogatás van, azt ugyanúgy vezeti a föld.
A 30 kilót nyilván a dolgok szemléltetésére írtam.
Írhattam volna azt is, hogyha valakit lelősz egy 2 mm golyóval, meg, ha egy 9 mm-es tölténnyel. A cselekmény akkor is megtörténik.
"El tudod képzelni, hogy valaki egy 30 kilós kalapáccsal veri a vasat?"
Te el tudod képzelni, hogy mekkora súlya van ezeknek és mennyi mindent vezet a beton? Gyere el nyugodtan, hallgasd meg. Keljél erre minden nap. Meglátjuk, hogy mennyire leszel toleráns. Mindig csak addig könnyű mondani, amíg az embernek át nem kell élnie.
Tudod van egy kínzási módszer, amikor az emberre vizet csepegtetnek. Egy csepp víz. Nem sok. De a folyamatos csepegtetés állandóan megőrjíti az embert. És itt ráadásul egy folyamatos földből jövő huppogás,mintha bombáznának.
"Túlzol a végtelenségig, ismételed a magad igazát, ami egyáltalán nem a valóság. Nebáncsvirág vagy, egy anyámasszony katonája, egy mimóza."
Te meg minden alap nélkül próbálod rám vetíteni a te elképzelt valóságodat, aminek semmi köszönőviszonya sincs azzal, amit a másik átél, vagy amiben él, de azért úgy adod elő, mintha te lennél a legokosabb katona a bástyán. Hát sajnálom, de garanciás ügyintézőnek se menjél, mert még kitalálod, hogy az ügyfél a hülye, hogy a távirányítóra nem kapcsol be a tv.
"Ha nem tetszik a falusi élet, akkor menj városba lakni"
Ez nem falusi élet már ne is haragudj. Hogy tudsz egy KOVÁCSMŰHELYT, AMI ILLEGÁLISAN MŰKÖDIK a falusi élethez hasonlítani? Ráadásul úgy, hogy van egy barom állat, aki nem képes tenni azellen az állandó zaj ellen, amit ő generál folyamatosan.
Szerinted akkor én is azt csinálok, amit akarok? Úgy hangoskodok, akkor és amikor csak akarok, mert FALU? Hát milyen kőkorszak ez?? Te nem hallottál még olyanról, hogy élni és élni hagyni???
Érdekes én tudok füvet vágni emberi időben, érdekes én tudok tartózkodni minden olyantól, ami mondjuk folyamatos zaj és zavarhat másokat. Tudod ezt úgy hívják, hogy kulturált emberi viselkedés. Ahogy nem járkálok lyukas kipufogóval és simsonnal és nem égetek döglött tetemeket, hogy ne legyen büdös az egész utcában. Ezt egy kulturált értelmes emberi tulajdonságnak hívják.
Komolyan így végiggondolva, amennyi baromságot írtál kár volt a reggeli kávé időmet munka közben rád pazarolni, mert ahogy látom egy csepp megértés sem, csak okoskodás tudja elhagyni a szádat a jegyzőn kívül(ami mondjuk az egyetlen használható is volt az egész irományodban).
A magyarországi törvénykezés meg hagyjuk hogy működik. Látja mindenki nagyban, kicsiben. De amit el fogok kezdeni, az, hogy veszek egy jó mikrofont és elkezdem felvenni a mindennapos csörtéket.
Ja, volt ilyen kérdés, hogy a többi szomszéd?
Nincs többi szomszéd. Utolsó házak vagyunk. Mögöttük van még pár, de már mindenhol meghaltak az öregek, üresen állnak a házak körülöttünk.
Szóval összefogni sem lehet senkivel, mert nincsenek lakók.
Kérdező, még ilyen argumentek után sem értek egyet veled. Mindenben túlzol, ahogy a 30 kilós kalapács esetében is tetted.
Én is hasogattam fát (meg a szomszédok is), sőt - 130 cm hosszú (erdei öl) és akár 40 cm (nem túlzok) átmérőjű fatörzseket is hasogattam, de az nem volt naponta (hasogattam iskolai szünetekben idősebben is, mint 14 évesen, amikor már kollégiumokban laktam).
Részemről a véleménycserénk le van zárva és tovább nem figyelem a kérdést.
Kívánok minden jót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!