Költözés az Őrségbe. Minden egyes érzelmi és racionális szempont a költözés mellett van, de... Tudom, nem vagytok a bőrömben, nem úgy gondolkoztok/éreztek mint én, de mit tennétek a "helyemben"? (Igen, erősen idézőjelek között. Tessék jól érteni. 🙂)
Őrségi faluba való költözés mellett állnak:
>> Megélhetés. Amit szeretnék csinálni (egyfajta mezőgazdálkodás, kicsit máshogy, ahogy a közvélekedés gondolni szokta, de - itt - nem részletezem ennek temérdek aspektusait/formáit, nem erre irányul a kiírás), arra ez a környék tökéletes! Ill. van még stabil home office is, vagyis az élet nem jelent gondot.
>> Táj. Erre nem tudok mit mondani, ez pusztán érzelmi döntés. Szeretem, tetszik. (Igaz a Bükk, vagy a Zemplén néhány fokkal szebb, de nekem tökéletes ez is.)
>> Távoli szomszédok. 😁 Nekem ez arany! 😉
>> Ausztriai, Szlovénia túrázások. Aki imádja, annak ezen országok közelsége szintén aranyat ér! Olaszország elérhetősége egyenesen smaragd! 😉
>> Természetközelség. Akár közeljövőbeni munkám (ami ugye szintén természetbeli), akár a madárdalok lélekemelő hatása és hogy szinte minden ott van a "kertemben" (nem a szokásos kis kertekre kell gondolni ezalatt), ez már gyémánt számomra!
>> Nyugalom.
>> "Lassú élet" szépsége.
>> Biztonság. Ahol most lakunk már nem igazán jó. Őrségre - még - jókat mondanak.
________________________________________
Őrségi községbe való költözés ELLEN van (lehet egyeseknek megmosolyogtató lesz, de attól még - sajnos - valós probléma) LEHET, azaz nem is biztos, hogy így lesz:
>> Ha a közeljövőben megismerek valakit (ez alatt konkrétan társra kell gondolni), és ha a mai igényeket és kívánságokat nézzük, akkor a többség vágyai alapján igencsak esélyes, hogy ő nem biztos hogy ilyen úgymond "mindentől távoli" tájegységbe szeretne hozzám költözni - már HA esetlegesen úgy adódna.
Elég sok embert megismertem - rettentő kevés kivétellel - mind városban akar élni.
Valóban szép hely az őrség, bár csak 1x voltam arra. A hátránya, hogy helyben semmi szórakozási lehetőség. Utazni kell, ha valami kikapcsolódást kerestek.
A szomszédoktól én magam is távol akarom tartani magam, egyértelmű előny 😁 Irigyellek is érte.
Te már eldöntötted, csak kell a megerősítés, mert besz/rtál, így feladom a magas labdát, hogy lepontozhass.
Mezőgazdaságban is érintettként: Mi a bánat az, amit speciel pont az Őrségben lehet mezőgazdálkodni? Nem néztél körbe az országban, hogy a Dunántúlon belül ez a terület nem éppen ideális, úgy kb semmire?
Az egyetlen negatívumod, hogy a leendő párod nem költözne hozzád. Nem akarlak elkeseríteni, de kb. mindegy hogy ez az Őrség, vagy az alföldi tanyavilág. Ma nagyon-nagyon elenyésző azon emberek száma (kortól, nemtől stb függetlenül), akinek egyáltalán bármilyen szinten preferencia lehet az elszigetelődő, kihaló vidéki területen a kétkezi munka, mezőgazdaság stb. Mármint nem azok száma, akik lájkolják az ilyne képeket és csorgatják a nyálukat, hogy milyen jó lenne, hanem akik valóban meg is tennék, ahogy te.
Nem pontozok senkit hármas, így tőlem nem fogod megkapni, ami jár.
Ellenben (legalábbis némileg) megbocsáss, de hülyeségeket írtál. Másképp fogalmazok:
Hiába akarsz te X típusú területet/földet/talajminőséget (akármit, lényegtelen - ahogy nagyon jól olvashatóan írtam fent, ez egyes-egyedül az én dolgom, és egyáltalán nem e kiíráshoz tartozik) "jobb helyeken" megkapni, illetve közel(ebb...) kerülni - legalább valamelyest - olyan társhoz, aki városban, vagy csupán annak környékén (nem távolabb) tudja elképzelni az életét, ha az ilyen "megfelelő" országrészeken már vagy mindent(is) megvettek, vagy ami - még - eladó, az (Őrséghez, Bükkhöz, stb.) viszonyítva elrettentően megdrágult! Egy erre a célra fordítandó adott összeg megvan, szolgaságba döntő hitelek felvétele nélkül, de nem mindenki a vezetőnk holdudvarához tartozó pénzember. Van egy határ. Akár fel tudod fogni ennek jelentőségét, akár nem - így van.
Többeiknek köszönöm!
Szívből remélem igazatok lesz! ;)
#5: És ahogy megmondtam :)
Jól van, akkor vedd meg pont ott, pont azt, majd rájössz miről beszéltem;)
#3
Az Őrség mezőgazdaságra nem a legoptimálisabb. Magadnak termelgethetsz ezt-azt, de ebből megélni nehéz lesz. Ehhez amúgy szerintem többet kéne tudni, pl. mi a végzettséged? Ha baj van, tudsz munkát vállalni home officeban? Mert ott nem nagyon van "értelmiségi" munka, max a nagyobb városokban, Szentgotthárdon vagy Zalaegerszegen, viszont minden nap bejárni... ott vonat sincs, ha jól tudom, szóval marad a busz, ha nincs saját autód. Azért a 3-as nem beszélt hülyeségeket, ez az életforma hosszú távon nem fenntartható, nem véletlenül öregednek el ezek a települések. Az a baj, hogy ez egy elég komoly döntés, nem tudod csak úgy kipróbálni és ha bejön, akkor maradsz, ha nem, akkor visszamész, pedig erre lenne szükség. És ha már "lemész a térképről", akkor legyen B terved, ezért is kérdeztem a végzettségedet.
Egyébként szerintem ilyen helyen sokkal nehezebb ismerkedni.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!