Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Mit lehet tenni ha a lakóközös...

Mit lehet tenni ha a lakóközösség ellenünk van?

Figyelt kérdés

Február elején költöztem párommal egy 8 lakásos magán társasházba, jó városban, átlagos környékkel.

Tetőtér, így mi vagyunk legfelül, eddig viszont mindenkinek csak szemet szúrt, hogy itt vagyunk.

Van egy tacsink, aki szorong ha elmegyünk itthonról emiatt ugat egy ideig, emiatt is szóltak páran, hogy nem tudnak aludni, éjszaka ne menjünk sehová mert akkor ugat. Azzal nem elégedtek meg, hogy rehabilitálásra visszük kutyaiskolába mióta itt vagyunk és, hogy idő kell, szerintük rázónyakörv kell és akkor azonnal megold minden gondot, holott az ilyen hozzáállás vezetett idáig.

Amikor éjszaka porszívóztam egyszer, azonnal jöttek, hogy ezt nem hiszik el, én azt nem hiszem el, hogy beköltözés miatt pár napig ne lehetne kibírni azt, hogy ez zajjal jár, miközben mindenki mindent úgy használ alattunk mint ha a zajért és erőteljességért pénzt kapna. Nagyon rossz anyagú lakás emiatt úgy hallunk mindent mint ha felettünk lennének.

Harmadik lakó amiatt ordibált velünk, mert használtuk a kukákat és emiatt ő már nem tudta teleszemetelni mint eddig (eddig a tulajok akiktől bérlünk, alíg laktak itt az elmúlt évben, gondolom ezt megszokta a népség).


A tulajok nem segítőkészek, mi attól tartunk, hogy emiatt az első adandó alkalommal kitesznek minket.

Ki mit tenne ilyenkor?



2024. márc. 1. 21:46
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
95%

,,ugat egy ideig, emiatt is szóltak páran, hogy nem tudnak aludni, éjszaka ne menjünk sehová mert akkor ugat."


Esetleg ne menjetek el éjszaka, ha tudjátok, hogy ugatni kezd a kutya! Vagy vigyétek magatokkal, mit tudom én! Két közepes kutyám van, az egyikük bolt bántalmazott, és amikor megszeretett, előjött nála bizonytalanul, hogy mondjuk este le akartam vinni a szemetet és nem tudtam, mert elkezdett ugatni. Jött velem. Este leszaladtam volna a boltba, de elkezdett ugatni. Oda nem vittem volna magammal, szóval nem mentem boltba, elintéztem nappal. Még nappal talán egynek elmegy, ha egy ideig ugat, de nem órákig, az enyém kb 5 percig csinálta, de este egy perc is sok! Meg a nagy lóf@szt! Este ne ugasson a kutya! Az megint más, ha álmából felriadva ugat fel, de az egy ugatás, talán az alvó ember felébred és a másik oldalára fordul, nem is konstatálja, hogy mi volt a zaj.


,,Amikor éjszaka porszívóztam egyszer"


Aha, és ezen az egyszerin kívül mennyi volt? De végül is nem kell száz alkalomnak történni. Alapszabály: társasházban ge*ire nem porszívózunk éjszaka!!! Ki is tekerném a nyakát, aki nekiáll éjnek idején. Pont lexarom, hogy mi ömlött ki vagy mennyire lett káosz a másik lakása, használjon seprűt és lapátot! Porszívózni nappal! Szerintem a házirendben is benne van.


Előre megmondom, hogy ha nem is tesznek ki titeket, ne csodálkozzatok, hogy egy idő után "jobb hiányában" egy "jóindulatú" ember, netán aki kialvatlan is emellett, fogja magát és elszór mérget a környéken, vagy fene tudja, valahogy feldobja, feljuttatja a tetőtérre (mert nem lehetetlen megtenni, csak körülményes). Akkor meg nézhettek, hogy volt kutya, nincs kutya. Írom ezt úgy, hogy egy baromi nehéz esetű kutya volt az enyém.

2024. márc. 1. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
100%
Ne lepődjetek meg első alkalommal, amikor bekopog hozzátok a rendőrbácsi csendháborításért.
2024. márc. 1. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
95%

Mind a három dolog gáz, jogosan pampognak.

- te nem vagy otthon, az egész éjjel ugató kutyától viszont mások nem alszanak.

- éjjel nem porszívózunk.

- a szemetesnél egyrészt ildomos kiválogatni a szelektívet, a nagymennyiségű csomagolóanyagot pedig például hulladékudvarban lehet elhelyezni.

2024. márc. 1. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
95%

Hát pedig kultúrált ember nem porszívózik éjszaka. Szeparációs szorongós kutyát sem hagyunk magára csak így.

Beteg, hogy azt hiszitek, a komplett lakóközösség gonosz és szívtelen, és nincs bennetek egy csepp önkritika sem.

2024. márc. 1. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 anonim ***** válasza:
93%

De baszdki miért kellett éjjel porszívózni? Azért azt ne mondja már senki, hogy minden nap kell. Én egyszer tettem be mosást éjjel, de akkor lehánytak munkában, és azonnal kellett a friss munkaruha másnapra, ezt az is megértette, aki feljött szólni, hogy nem éjjel kéne centrifugázni, és egyébként igaza is volt, elmagyaráztam neki, hogy nagyon remélem, hogy egyszeri eset, de most muszáj, és normálisan reagált rá, de tényleg egyszeri eset volt.

Az ugató kutyádra annyit, hogy ha dolgozni mentek éjszaka, akkor minek bajlódtok még egy szeparációs szorongással küzdő tacsival is, ha meg nem dolgozni, akkor ne menjetek el. Örüljetek egyébként, hogy csak az éjjeli utatás miatt perlekednek veletek, napközben épp olyan idegőrlő.

Itt veletek van baj, ezért van ellenetek a komplett lakóközösség, mert rohadt idegesítőek lehettek a szomszédaitok számára.

2024. márc. 2. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/41 Darius- ***** válasza:
12%

Te kutyával akarsz élni vagy emberekkel ? Ha az előbbi inkább, akkor vidéki házat vegyetek, de jó egy barlang is nyilván, nekik az is megfelel. Én személy szerint, ha rajtam múlna betiltanám a panelokban a kutya-és macskatartást. Ezzel szekált anyám folyton, hogy miért gondolom így. Erre az a válaszom, hogy a mai világban nincs rend.


Az éjjelészésről le kell szokni, hagyni kellmást aludni.

Nem írtad le hogyan nyilvánul meg a többiek zajkeltése. De ne feledd, az sem mindegy mikor csinálják. Említetted ők is zajonganak, de a csend reggel hatig este tíztől adott kell legyen Magyarországon a törvények szerint.


A harmadik lakónak, ha így volt, nincs igaza. Kérdés mennyi szemetet vittetek le és ő mennyit szokott belerakni. Nyugodtan kiszórhatod az övét ezután a földre, amikor nem látja, hogy maradjon hely más szemetének is.

2024. márc. 2. 03:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
15%
Meg jo, hogy nem rajtad mulik az allattartas :)
2024. márc. 2. 04:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
92%

Csendháborítás fogalmát ismered?

Költözzetek tanyára, ha nem bírtok viselkedni!

2024. márc. 2. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
78%
#17 ha hónapokig vagy évekig nem tudnál aludni a szomszéd kutyájától, akkor te is osztanád a véleményét hidd el. Csak az az ember ilyen rohadt kutyabarát, akinek nincs a szomszédjában egy 0/24ben ugató kutya.
2024. márc. 2. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
21%

"ha hónapokig vagy évekig nem tudnál aludni a szomszéd kutyájától, akkor te is osztanád a véleményét hidd el. Csak az az ember ilyen rohadt kutyabarát, akinek nincs a szomszédjában egy 0/24ben ugató kutya."


Öm, nem?... mert mondjuk az értelmes ember nem vetít ki egy példát az egész világmindenségre, mintha általános igazság lenne, hanrm elemzi a helyzetet. Pl hogy a szomszédod volt egy szutyok, aki nem nevelte a kutyáit. Ettől nem lesz minden kutyatartó rossz, sem pedig minden kutya ugatós.

2024. márc. 2. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!