Van olyan itt, aki távolabb költözött, mint Európa és biztosra vehető, hogy sosem látogat vissza hazánkba? Milyen érzés, mennyire nehéz lelkileg?

Egy nagyon jó barátom költözött ki egy éve Amerikába. Úgy volt, csak ideiglenesen, de egyre jobban érik, hogy végleg. Nehéz volt neki eleinte, de óriási arconcsapás és csalódás volt neki, hogy rengeteg "barát" konkrétan 1 év alatt sosem kereste - annyit nem kérdeztek tőle, él-e még.

Egyre jobban megy neki a sora odakint, megszokta már, nyilván az életszínvonalat össze sem lehet hasonlítani az ittenivel. Egyedül a nyelv okoz számára némi nehézséget, de most nagyon gondolkodik azon, hogy letelepszik. Az ő szavaival élve: "minek jöjjön haza?"

Szóval: nehéz belevágni, de mondhatni evés közben jön meg az étvágy.

Svájcban élek, szóval nem a világ másik a felén, a barátaim mégis max. kétév alatt kikoptak.

Kivétel nélkül az összes, és nem azért, mert ignoráltam volna őket, vagy felvágtam volna, hogy én bezzeg Svájcban élek és 5x annyit keresek, mint ti ugyanazért a diplomáért - egyszerűen csak "elmentem otthonról".

Ennyi kellett nekik, szóval igazán király. Csak a család miatt megyek haza, de az gyakorlatilag úgy zajlik, hogy leszállok a vonatról Keletiben, és három méter után szállnék fel a legelső, Zürichbe tartó RailJetre.

Gyűlölöm Bp-t, a csöveseket, a kéregetőket, a közlekedést, hogy jó esetben is 1 óra hazavergődni - ha épp nem késem le a HÉV-et, mert akkor +40 perc.

Ha pl másik földrészen élnék, haza se járnék, mert minek? Annyit nem ér meg az x óra repülés.

Két rokonom is külföldre költözött. Az egyikük maradt Európán belül (Anglia), a másikuk az Egyesült Államokban él, de elötte egy ideig Németországban lakott. Utóbbi nagyjából 30 éve él külföldön

és esze ágában sincs visszajönni. Néhány évente 1-2 hetet szokott csak Magyarországon tölteni, inkább az itt lakó családtagok mennek ki hozzá. A másik rokonom kb. 10 éve él kint, ő gyakrabban jár Magyarországra, de úgy tudom, hogy ő se tervezi a hazaköltözést.