Miért olyan bizalmatlan mindenki a szomszédaival itt a lakótelepen? Mindenki úgy néz végig a másikon, vagy menekül kb. előle ha meglátja? Miért?

Nem kimondottan társasház, csak négy lakás van a házban. Nem egy lakótelepi panel. Ott végképp így viszonyulnék a dolgokhoz.

Nem a hozzám hasonlók miatt fog a lakóközösség szarni egymásra, hanem azok miatt akik akkora balkáni paarsztok, hogy képtelenek összenyomni a műanyag palackot mielőtt a szelektívbe dobnák. Ha egyáltalán ismerik a szelektív hulladékgyűjtés fogalmát.

Vagy azok miatt, akik nem tudják maguk után még a sarat sem összesöpörni a lépcsőházban.

Nem amiatt, hogy spanol-e valaki mindenkivel az utcában.

Egyébként nem azt írtam, hogy nem köszönök, hanem, hogy ahol tudom elkerülöm. Tehát ha van másik irány amerre mehetek, vagy kikerülhetem az illetőt, akkor arra megyek lehetőleg hangtalanul. Nem vagyok köteles senkivel sem trécselgetni. Ha szembejön az illető akkor köszönök, de ha férfi, akkor semmi esetre sem előre, kivéve ha egy idős bácsika. Én már csak ilyen régimódi vagyok, hogy van méltóságom.

És, hogy még jobban kiakadhass, hogy milyen borzasztó emberek élnek a Földön, mondok még jobbat. Kapaszkodj meg a kis fotelkádban, de én még a szemetet is úgy viszem ki, hogy megvárom, hogy csönd legyen és villámgyorsan kiosonok és vissza, és még a lában után is porzik a talaj :D

Én kérek elnézést, hogy nem vagyok senki életére kíváncsi és nem veszem személyes sértésnek, hogy az enyémre sem kíváncsi a kutya se.

Ha antiszociális vagyok annak megvan az oka. Én ezzel nem ártok senkinek. Nem tudom miért fáj az neked, hogy nem mindenki szeret nyomulni. Attól még lehet egészséges szomszédi vizsony.

Az idő is engem igazol, minnél idősebb vagyok annál inkább bizalmatlanabb vagyok másokkal a sok rossz tapasztalat miatt. Majd rájössz te is idővel, hogy azoktól kell a legjobban óvakodni akik mézesmázoskodnak.

Ha megtehetném akkor egy dzsungelben élnék Maugliékkal meg a csörgőkígyókkal :) Tőlük legalább tudnám mire számíthatok.

Igazán kedves, köszönöm! :) De még egy utolsó gondolatot ha megengeded :)

A Született feleségek utcájában is lehet élni, vagy egy katonai kiképzőtáborban is akár, na ott aztán kap az őrmestertől egy nyaklevest az aki tiszteletlen és nem köszön.

Mi kerületen belül költöztünk egyik panelből a másikba, 6 évvel ezelőtt, mert nagyobb lakásra váltottunk. A régi lakóházban elfordították a fejüket az emberek, ha összetalálkoztak. A liftben egymás mellett összeszorulva még csak-csak köszöntek egymásnak (nagyon sokan még akkor sem, csak odadobtak egy "hányadik?"-at és ezzel el volt intézve), de ha az utcán találkoztak a ház előtt, akkor már nem ismerték meg egymást a lakók. Még a 10 éve egy házban, ugyanazon az emeleten élők sem. Az ajtót megfogni vagy megtartani egymásnak luxus volt, sőt, épp ellenkezőleg, szokás volt inkább rávágni az ajtót a másikra, hogy addig elő kelljen vennie a kulcsot, hogy ki tudja nyitni, ő pedig gyorsan elvihette egyedül a liftet. És ez a ház volt a kerületen belül a "jobb helyen", a ház is jobb műszaki állapotban volt, gondozottabb volt, jobban karban volt tartva. Mégis a lakóközösség valami eszméletlenül nagy büdös trágya volt. Csak akkor álltak szóba egymással az emberek, ha valamiért le kellett ugatni a másikat. Ne fúrjá', ne zajongjá', ne bömböltesd a zenét, ne járkálj kopogós cipőben, ne tologasd a bútort este 10-kor stb.

Aztán elköltöztünk kerületen belül egy másik utcába. Ez nem annyira "puccos" része a kerületnek, távolabb is van a metrótól, de zöldebb a környezet és tetszett a nagy lakás. Már a költözésünk napján mindketten megdöbbentünk a párommal, hogy totál más volt az atmoszférája a háznak, illetve az egész lakóközösségnek. Érezni, tapintani lehetett a különbséget. Pedig a ház sincs annyira szépen felújítva és karban tartva, mint az előző volt. A lakók egymáshoz való viszonyulása ég és föld. Itt megfogják egymásnak az ajtót az emberek, főleg ha valakinél sok nehéz cucc van és cipekedik, sőt, segítenek egymásnak a lakók, ha látják, hogy a másik nehezen boldogul. Ha valaki a postaládáját üríti, akkor a másik nem lopja el előle addig a liftet sunyi módon, hanem megkérdezi, hogy "jössz fel?", és ha igen, akkor addig megvárja a másikat. Mindenki köszön mindenkinek (egy-két furcsa kivétel azért itt is akad néha) és a legtöbb esetben 2-3 mondatváltás is elhangzik, legalább egy "Hogy vagytok? Minden rendben?" erejéig. Itt tényleg beszélgetnek egymással az emberek, és nem muszájból meg kényszerből, hanem mert foglalkoznak egymással. Ez biztonsági szempontból is jó, mert ha valaki elutazik pár napra, a szomszédok figyelnek egymás lakására oda-vissza kölcsönösen. Az összes szomszéddal jó a kapcsolatunk, a mellettünk lévővel és az alattunk lévővel is, és nem kéregetni járunk át egymáshoz, hanem épp ellenkezőleg. Az alattunk lévő szomszéd csaj pl. egyszer benne felejtette a postaládája zárjában az egész lakáskulcs csomóját. Mi találtuk meg, kivettük a zárból és felhoztuk. Kiírtuk neki, hogy jöjjön fel érte. Könnyes szemmel köszönte meg, hogy miattunk nem rabolták ki aznap. Másnap hozott ajándékba egy tortát. Egyszer meg segítettem neki hazacipelni a boltból a nehéz cuccait, mert én is épp hazafelé tartottam, másnap feljött és megköszönte egy cserepes virággal. A mellettünk lévő férfi, aki meg pár évvel ezelőtt megözvegyült, mondtuk neki, hogy ha bármire szüksége van, szóljon, megpróbálunk segíteni, ha tudunk. Azóta oda-vissza működnek a segítő gesztusok. Szóval egyáltalán nem kunyerálni járunk át egymáshoz, hanem épp ellenkezőleg, inkább leteszünk egymás ajtaja elé valamit, ha nekünk több van belőle. Sőt, itt az is szokás, hogy nyáron, esténként, amikor már nincs olyan meleg, a ház melletti térre lemennek az emberek, idősek, fiatalok, gyerekek egyaránt, és amíg a parkban a gyerekek közösen játszanak, a felnőttek egymással beszélgetnek sötétedésig. Állati jó hangulat szokott itt lenni esténként. :) Én nagyon örülök ennek a lakáscserének, ezerszer jobb a lakóközösség itt, mint az előző helyen, ahol mindenki önző és magának való volt. Itt inkább azokra az új lakókra néznek furcsán, akik elszeparálódnak a többiektől, akik szándékosan kerülik a közösséget vagy elfordulnak és még köszönni is csak olyan foghíjasan sikerül nekik. Szóval ahány ház, annyi szokás. Én sokkal jobban érzem magam egy ilyen nyílt és egymásra odafigyelő közösségben.