Aki mentális beteg, az egyedül marad?

Borderline vagyok, és tény, a legtöbb ember elhagy.

Ettől függetlenül nem vagyok egyedül, de nem vagyok boldog sem. Úgy érzem, hogy valakinek az életében csak biztos pontként vagyok ott, aki úgysem lép le, mert hát mentálisan beteg, ezáltal nehezen tud új kapcsolatokat kiépíteni.

Én igazán szerencsésnek mondhatom magamat, mert a mentális betegségeim ellenére stabil a házasságom és a baráti kapcsolataim is.

10 éve vagyok házas, ez idő alatt lettem diagnosztizálva: OCD, mániás depresszió, szoc.fóbia, pánik zavar. A gyógyszereknek és terápiáknak hála nagyjából stagnál az állapotom, de vannak napok, mikor borzasztóan nehéz. De talán még nehezebb a férjemnek. Igyekszik érteni, megérteni, segíteni, ami neki is hol könnyebb, hol nehezebb, de soha nem merült fel bennünk, hogy emiatt vége lehet a házasságunknak. Gyermekeink is vannak.

Barátom nem sok van, szám szerint 3, viszont ezek a barátságok szintén az elmúlt évek alatt mélyültek el. Ismerik a problémáimat, ha tudnak segítenek, ennek ellenére ha rossz passzban vagyok inkább visszavonulok előlük, amit abszolút tiszteletben tartanak.

Pontosan mi a bajod ?

Én bipoláris vagyok, több mint 3 éve kapcsolatban. Nekünk sem lehetetlen megtalálni a boldogságot .