Nektek mikor, hogyan jött el az, amikor elkezdtetek leszarni dolgokat?

Fokozatosan alakult ki mióta dolgozom. De igazán akkor esett nagyot a "leszarom faktor" amikor felvett a cég új kollégákat.

Tudásuk semmi, konkrétan mondták mások is, hogy egyedül 1 nap alatt több dolgot megoldok, mint ők ketten egy hét alatt. Mégis azt látom, hogy nekik már első perctől ugyanaz a fizetés járt mint nekem, még a próbaidejük sem telt le, de már céges autót kaptak, illetve azóta eltelt 1-1,5 évben semmilyen fejlődést nem produkáltak. Ezek mellett az egyik még el is kezdte hárítani a feladatait vagy csak annyit hibázik, hogy nekem kell mindent javítani helyette.

Az ilyenek után jött el az nálam, hogy teljes mértékben leszarom a céget. Azóta se túlóra, se időben bejárás, se plusz feladatok. A magam feladatát megoldom, de nem töröm össze magam.

Amikor munkahelyen szükség volt rá, különben szenvedtem volna tovább.

Nekem az segített, hogy folyamatosan azt hangoztattam "minden tőlem telhetőt megtettem", mikor valami kudarc ért.

Én mostanra elkezdtem lesz.rni dolgokat, de még van hova fejlődni.

Rájöttem, hogy nem vezet sehova, hogy az iskola elvárásait, a szülők, nagyszülők kimondott vagy kimondatlan elvárásait teljesítem.

Rájöttem, hogy igenis vannak erősségeim, jó tulajdonságaim és azokat most kellene kihasználni arra, hogy tegyek a céljaimért.

Olykor igenis makacsnak kell lennem és szembemenni akár mindenkivel. Máskor viszont meg _kell_ fogadni egy-egy tanácsot.

Az önbizalmam is nőtt.

Mára magamhoz képest sok dolgot le tudok sz.rni, ki mit gondol rólam, mit mondhat a hátam mögött, hogyan próbál lehúzni.

Néha azt is lesz.rom, hogy dolgoknak lehet rossz következményük is. Ha valamit megpróbálok, kipróbálok, még akár sikerülhet is. Ha meg se próbálom, biztos a kudarc.

Ha olyan környezetben vagyok, ahol van 1-1 nagyon megmondó ember, aki ugyan mindenbe beleszól, meg mindet tud, de nem ő a főnök. És egy-egy ilyen helyzetben a főnök "meg csak van" kategóriába tartozóan nem teszi helyre a dolgokat.

Na ez a gáz, és akkor bevágom az érdektelent.

Amikor tini voltam, akkor mindenkinek mindig jót akartam, érzékeny emberként, és nagy hatással voltak rám az emberek érzelmei. De engem valahogy mindig leszartak, nem figyeltek rám, megsértettek, illetve megsértődtek azokon is emberek ha én nem mentem suliba. (?)

Megsértődtek ha nem álltam le velük beszélgetni, amikor pedig lealltam végig sértettek, és csak magukról beszéltek.

Szóval elég fiatalon úgy éreztem elegem van ezekből a gyökerekből, és ha én leszek a világ legbunkóbb embere is le fogom őket sz.rni.

Mostanra annyira rutinossá vált ez, hogy észre sem veszem ha épp hisztiznek nekem hogy nem köszöntem, hanem csak szórakozok.

Sokkal, sokkal jobb így. Én sem ártok senkinek ezzel, ahogy te sem. Magunkért viszont rengeteg jót teszünk ezzel.

Az elején fura volt, hisz magamra vettem hogy leszidnak ezért, de idővel pedig már értettem teljesen, hogy az emberek a bunkók, és nem én, és vigyáznom kell a lelki világomra.

A tesómhoz mai napig nem szólok, mert egy agresszív állat, aki nem tud normálisan beszélni, és szét gyógyszerezte magát tesztoszteron növelőkkel. Mai napig szidnak otthon, hogy miért nem beszélek vele. Amivel semmi gondom sincs, teljesen megtanultam ezt kezelni.

Szóval lehetsz olyan szuper rutinos, hogy már nem te tartod magad bunkonak ha nem csinálod azt amit más elvár, hanem te TUDOD hogy ők a bolondok, amiért ilyeneken megsértődnek.

Irj privátban ha akarsz erről beszélgetni, egy két sztorit is hallani, vagy van kérdésed. Ez az életemben nekem nagy lépés volt, hogy kitörjek az ilyenfajta megfelelésből, és szívesen megosztom amit tanultam.

Kb 20 éves koromtól kezdtem el szrni az Ikeában.

Néha a Mömaxba is járok, de csak ünnepek előtt. Fekete pénteken pedig az Euronics-ba.