40 felett mikor érezted magad igazán, felhőtlenül boldognak?

Az ember fiatalon még egy apróságnak is annyira tud örülni, aztán ahogy öregszik, már minden klassz dologban meglátja a macerát is. Pl egy szülinap is tortasütős, "mi a francot vegyek neki?" nyűggé tud válni.

Ti hogy vagytok ezzel? Én sokszor inkább el se megyek, neki se állok, mert úgysem okoz akkora örömöt, mint amekkora macera... És ez nem jó, de mégis ez van... Tegnap pl egy barátnőm kórusát hallgattam meg egy templomban, és végig szenvedtem. Túl hangosan énekeltek, nem volt meg benne az, ami egy szép templomi éneket libabőröztetővé tesz, a karmester meg végig erőltetett humort nyomott, ami a templomban különösen visszatetsző volt. És persze mosolyogni kellett, udvariaskodni, miközben végig az járt a fejemben, hogy minek jöttem el... Talán egyetlen egy pillanat volt szép benne, amikor megláttam egy kislányt feküdni a padon, elaludt, az anyukája meg simogatta a haját közben... :)

De érdekes módon ez a nyűglődés csak emberek között van, ha a természetbe megyek, akkor minden csodaszép.

Mitől lehet ez? Embergyűlölő lettem a korral? Nálatok ez nincs így?