Ti hogy éltétek meg amikor fiatal felnőttként belecsöppentetek a felnőtt életbe?

Elkerültem egyetemre a nagyvárosba egy kicsiny faluból. Kb mintha most születtem volna erre a világra, olyan érzésem volt. Drága volt a lakbér, órákra jártam és ennyi volt az életem. Minden vasárnap sirva utaztam vissza otthonról. Hiányzott a családom és a párom, de ott tanultam meg teljesen egyedül gondoskodni magamról, kivéve a pénz részét, mert dolgozni nem tudtam.

Aztán második évtől rájöttem, hogy jobb lenne nekem a távoktatás, mert igy itthon lakhatok, a város egyáltalán nem volt nekem való, elveszett szürke idétlen egér voltam.

Szóval átiratkoztam távoktatásra. Sokkal jobb volt, ám időközben anyukám az élettársához költözött és kb két hetente jött haza. Elkellett kezdenem dolgozni(addig csak alkalmi munkáim voltak) és a háztartást is egyedül vezetni, plusz néhány állatot ellátni.Furcsa volt normális program szerint heti öt napot dolgozni, mellette a háztartást vezetni, változtatos kajákat csinálni és emellett az egyetemen is eleget tenni, de ami a legnehezebb volt, hogy minimálbérből tartsam fenn magam. Talán az anyagaiakkal gyült meg a legtöbb bajom, mert addig alig volt keresetem, most kézhez kaptam nagyobb összeget(eddigiekhez képest) és nem tudtam valami jól beosztani meg kezelni.

Most sem érzem magam felnőttnek, alig van időm valamire, sokszor szalad a ház, mert egyszerüen nincs energiám takaritani. Örülök, ha van mit ennem.

Szóval amilyen nagyon vártam, hogy felnőtt legyek, most annyira visszasirom a gyerekkort.

Veled mi a helyzet?