Ha valaki elhagyja a párját mert az mozgássérült lesz az bizonyíték arra hogy valójában nem szerette igazán?

Honnan veszed, hogy szívtelen vagyok? Nem ismerjük egymást. Felvázoltam egy helyzetet, ami a párok igen nagy részére igaz: a pénz miatt megy tönkre a kapcsolatuk. Itt van, ez pl egy egészen friss kerdes: https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ke..

Szerelemből nem lehet megélni és ez egy tény, nem szívtelenség.

A "hogyan magyarázzuk meg, hogy szar emberek vagyunk" című regényeket olvashattuk. Amikor ti az oltár előtt álltatok, az eskü alatt olyan dolgok is elhangzottak, hogy "jóban-rosszban" meg "holtodiglan-holtomiglan".

Sajnos egy ilyen tragédia sokszor szétszedi az embereket, de akik igazán szeretik egymást, azok kitartanak egymás mellett.

Az ember, amikor házasodik, vagy simán partnerkapcsolatot kezd, nyilván azzalmindul neki, hogy élete végéig tart. De ez nagyon ritkán van így. Rengeteg hazassag végződik válással. A rózsaszín napok után jönnek a szürke hétköznapok és ezzel nem mimdenki tud megbirkózni. Nem kell ehhez semmi tragédia. Azt viszont nem szabadna elfelejteni, hogy ilyen horderejű problémát nem mindenki tud feldolgozni. Aki azt írja, sosem hagyna el a partnerét, nem lehet benne biztos, hogy adott helyzetben valóban így lenne e.

Nekem a nagyapám Alzheimeres volt. 13 évig élt a diagnózis után. Az első időben csak feledékeny volt kicsit. Vagy volt higy felvette a nyugdíjat, elment vásárolni és egy fillér nélkül ment haza. Aztán annyira romlott a memoriaja, hogy nem ismerte meg a feleseget, a gyerekeit. Aztán agresszív lett. Nagykessel kergette nagyanyámat, kizárta télen a házból, mert azt hitte vadidegen. Amikor már nem tudott járni, pelenkázni kellett. Felkente a xart a pelenkából a falra. Nagy élmény volt. Szerinted mi lett a szeretettel? A nagyanyám ugyan mellette maradt, de a szeretet eltűnt. Egy betegség nagy teher. Akar mentális, akár fizikai. Nem mindenki képes se azt elviselni, hogy ő szorul ápolásra, se azt, hogy neki kell valakit ápolni.

Az ember nem azért hagyja el a másikat, mert anno ez volt a terve. Valóban hitte akkor, hogy jóban rosszban. De ahogy a nagy jó mehszedithet vbalakit, ugyanúgy a tragédia is tönkretehet. Magánügye, hogy mit csinál. Mindenkinek a saját élete kell, hogy az első légyen.

Akkor esetleg nem kéne Isten színe előtt olyanokat megfogadni, hogy haláláig kitart a másik mellett, ha tudja, hogy egy gyenge ember.

Érdekes pár évtizeddel ezelőtt még jelentett valamit ez a kijelentés a nagyszüleinknek... Persze mostmár mindenkit elért a fogyasztói társadalom, ha valami nem működik, kukába vele, keressük az újat, az izgalmasabbat, igaz ez a párkapcsolatokra is. Csak akkor minek játszuk el a nagy örök szerelmet ha max 2 évig leszünk együtt, mert mikor jönnek a problémák, akkor az már nem "menő".

Utolso!

Nem tudhatod, hogy a párodból mig váltana ki egy tragédia. Senki sem tudja addig, amíg meg nem történik.

Egy mozgássérültté vált, depressziós emhert elhagyni, azért mert nem tud pénzt keresni és nem olyan vele az élet, mint egészségesen volt: SZÍVTELENSÉG!

A legnagyobb szívtelenség a világon.

Leselejtezni azt, akit valaha állítólag szerettél...!

De ez a szó is, hogy "szerelem"...egy rakás ember évente másba "szerelmes", más a "nagy szerelme".

Röhejes.

A szerelem elköteleződés is.

Aki kidobná a lerokkant partnerét az soha nem szeretett még igazán senkit.

Részemről ennyi, nem érdekel a demens nagypapa sztorija, nem erről volt szó!