Nem emlékszem dolgokra, mit tegyek?
23 éves lány vagyok. Nincs agyilag semmi bajom, viszont egy elég "komoly" problémám van.
Egy csomó mindenre nem emlékszem, hogy megtörtént volna. Mondok egy példát. A barátommal sok filmet láttunk együtt, és mindig mondja nekem, hogy emlékszel az xy filmre amit együtt néztünk? Nem hogy a a címére, még a tartalmára sem emlékszem, még képről sem...és biztos, hogy együtt néztük. Kezdetben nem törődtem vele, de mostmár nagyon zavar. Elmentünk a moziba nézni egy folytatólagos filmet, és egy előző részre sem emlékeztem.
Ugyanez a helyzet a könyvekkel. A kedvenc könyvem tartalmát nem tudom elmondani, mert nem emlékszem, hogy miről szólt.
Csak azt tudom, hogy tetszett. Sokmindennel vagyok így.
Érdekes, mert a neveket, arcokat, és számomra extra érdekes dolgokat megjegyzem.
A másik. Kitűnő tanuló voltam VÉGIG gimnáziumban. Csak ötöseim voltak. És semmire nem emlékszem. Nem tudom mikor voltak a világháborúk, kik vettek részt...sőt, földrajzból a szomszédos országokat se tudom, sema fővárosokat, pedig ötöst írtam belőle többszöris. Tavaly megint átnéztem ezeket, és mára már megint nem tudom.
Egyszerűen ez már egyre rosszabb. Mit tehetnék? Dalszövegekre, meg hülyeségekre bezzeg emlékszem.
Nincs agyilag bajom, de ez már kezd kínos lenni.
Múltkor Anyukám mesélte, hogy emlékszem-e a tőlük kapott ezüstkarkötőmre, és nem, nem is emlékszem, hogy olyat valaha kaptam volna.
Semmi bajod, tudsz emlékezni.
"Dalszövegekre, meg hülyeségekre bezzeg emlékszem."
Persze, mert azok érdekelnek.
Ami nem érdekel, arra nem is figyelsz, nem foglal tárhelyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!