Ti olvasnátok verseket, könyveket ha nem lettek volna középiskolában irodalom órák?
Könyveket igen, nem az iskola szerettette meg velem az olvasást. Egyszer elkezdtem olvasni kb. 10 évesen a Harry Pottert és nem tudtam letenni, aztán azóta szeretek olvasni.
Verseket meg soha nem szerettem túlságosan. Mióta leérettségizem nem is olvasok verseket.
Hát én még csak 18 éves vagyok, de olvasni mindig is szerettem, bár tény, hogy régebben több időm volt rá. A kötelezők nagy részét egyáltalán nem élveztem, hiába rágtam végig magam rajtuk, kb semmi nem maradt meg a lényegből, csak néhányat tudtam megkedvelni. Nem is értem, miért adnak gyerekeknek és tinédzsereknek olyan olvasmányokat/verseket, amiket maga a szerző is felnőtteknek szánt, jóval komolyabb mondanivalóval, mint amit egy ilyen korosztály átlagban megért (vannak persze kivételek!). Pl. A Pál utcai fiúkat 10 évesen kellett elolvasni, pedig a valódi tartalma egyáltalán nem csak annyi, hogy van két csapat kemény kissrác, aki megvédi a saját játszóterületét és persze van egy szerencsétlen, akit lehet szivatni meg a csúnya árulkodós is. Gyerekfejjel én nagyjából ennyit fogtam fel belőle, a maga módján még tetszett is, de most már egész más szemmel tekintek a műre, pedig még mindig nem vagyok olyan hú de érett felnőtt. Ha rajtam múlna, én tuti középiskolában adnám fel, míg a romantikus Rómeó és Júlia sokkal inkább elférne az általános iskolában. Megvan persze a maga értéke, nem lebecsülni akarom, de szerintem sokkal befogadhatóbb lenne mondjuk 14 évesen.
A valaha olvasott legrosszabb kötelező amúgy számomra az Antigoné volt, a hideg ráz tőle még így évek után is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!