Fiatalok, ti szeretnétek a jövőben gyereket vállalni?
Szoktál ezen gondolkozni? Hány éves vagy?
Én 22 éves lányként szoktam néha ábrándozni arról, milyen lenne anyukának lenni, de még egyáltalán nem tartok ott az életben, hogy erre lehetőségem is legyen, és nem is állnék rá készen mentálisan, de remélem 5 év múlva már meg lesznek a megfelelő körülmények ahhoz, hogy családot alapíthassak. :)
Ti hogy vagytok ezzel?
21 éves vagyok. A teveimbe nincs be kalkulálva, de gondolom majd pár év mulva lesz egy komolyabb barátnőm, akivel becsúszik és úgy döntünk, hogy nem vetetjük el vagy éppen megváltozik a véleményem a gyerekekről vagy hamarabb elérem a céljaimat és ha felvetül a kérdés, akkor majd magabiztosan tudom mondani, hogy akarok...
Most ha tippelnem kéne 25-35 között látom lehetségesnek, de ha megválaszthatom a mostani szemögemből, hogy mikor lenne a legoptimásabb kb 30-35öt mondanék.
Nem szoktam ezen gondolkozni, legalábbis komolyabban nem, mert még egyáltalán nem érzem aktuálisnak a dolgot. Persze van véleményem, de inkább csak átfut egyszer-kétszer az agyamon. Jelenleg és az elkövetkezendő néhány évben biztosan nem szeretnék, max. körülbelül 10 év múlva. Én most még nem tudom élvezni a gyerekek társaságát, nem tartom őket aranyosnak, nem tudok velük semmit sem kezdeni (pl. játszani, beszélgetni, gügyögni stb.)....most még egyáltalán nem érdekelnek. Lehetséges, hogy majd x év múlva már másképp lesz, ezért nem mondom azt, hogy soha nem szeretnék gyereket. Annyi biztos, hogy most a hátam közepére sem kívánom.
21 éves vagyok és van egy egy évvel idősebb párom, akivel már néhány éve együtt vagyunk, nagyon szeretjük egymást és egyelőre minden működik is közöttünk, de még nem tartunk ott, hogy gyerekvállaláson gondolkodjunk. Szerintem túl korai lenne és a páromnak is ez a véleménye. Mindketten egyetemisták vagyunk, tanulunk és én még egy másik egyetemet is el szeretnék végezni, illetve a párom is szeretne mesterre menni. Utána értelemszerűen szeretnénk dolgozni is a szakmánkban, elvégre azért tanulunk, mert nekünk ez fontos, érdekel és szeretjük, így hasznát is szeretnénk venni a megszerzett tudásnak. Jelenleg nincsen semmink, szóval ahhoz is kell pár év amíg egyáltalán elkezdjük építgetni a közös kis életünket. Illetve nyilván szeretnénk minél több mindent megélni, megtapasztalni, élményeket szerezni stb., mert most vagyunk fiatalok. Ha ezeket majd megvalósítjuk és még akkor is együtt leszünk, eljutunk odáig, hogy minden ideális a gyerekvállaláshoz és mi is úgy érezzük, hogy szeretnénk egy közös gyereket, akkor majd úgy is lesz. Ha valami hiányzik, akkor pedig nem.
14,
Ne kérdezz ilyen bonyolult dolgokat, ez a gyakori kérdések, itt történnek ilyen ép ésszel megmagyarázhatatlan anomáliák :D
Nagyon régóta tudom, hogy nem szeretnék. Huszonhét vagyok, az nem tudom, fiatal-e még nektek, de a sztereotípiákkal ellentétben nem vet fel a pénz, nem vagyok vezető beosztásban, nem bulizok, nem iszok és nem hordok fel minden héten új pasit. Egyszerűen csak nézem a sorozataimat, olvasgatok, és nem akarom, hogy ebbe belezavarjon egy kis ember. Ha eddig kielégített ez az életmód (sőt. Ez a legjobb.) akkor nem hiszem, hogy hatvanévesen majd bekattan nálam valami, és bömbölni fogok a sarokban, hogy miért nincs unokám. Türelmes vagyok, kevés dolog tud felhúzni, ezek egyike a visító gyerek. Szóval a sajátomat valószínűleg nem hogy megszeretném, hanem mivel 0-24-ben együtt lennék vele, mindennél jobban idegesítene, és gyűlölném.
Ezen kívül rengeteg betegség és mentális betegség halmozódik a családunkban, én nem örököltem semmit, de valószínűleg hordozó vagyok.
29 vagyok, nem fogok szülni sosem.
Szeretem a gyerekeket PÁR ÓRÁIG, de aztán "vigyék már haza".
Nekem nem kell hogy egész nap rajtam lógjon valaki, kiabálnak, állandóan! beszlnek, kérdeznek, sírnak, stb.
Van jó része is, persze, de a kisgyerekes ismerőseim kivétel nélkül zombik, ingerlékenyek, elegük van belőle, ez leordít róluk.
Köszi, kihagyom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!