Miért az utolsó pillanatban kell sokaknak futni a villamosra, vonatra vagy buszra?

Ennél már csak az a pofátlanabb, aki beáll az ajtóba, nem engedi az ajtót bezárulni, mert a félkegyelmű ismerőse/családja/haverja kényelmes tempóban sétál a jármű felé, amire fel akar szállni.

Az ilyet páros lábbal kirúgnám a francba a járműről, hadd essen pofára a peronon, aztán várjon csak órákat a következőre.

Én vagyok az egyik rendszeres futó a vonathoz... Nagyszülők velünk élnek és reggelenként megállítanak beszélgetni. Már reggelenként felkelek emiatt 20-30 perccel, hogy ne késsek, de ha a mondandójuk előtt elköszönök, akkor bepanaszolnak a szülőknél, akik délután velem ordítanak órákig, hogy nem lehetek ilyen tiszteletlen, mert nagyim Alzheimer-kóros.

A vonat egyébként hetente kb 4x késik, így hiába szoktam 15-20 percet várni a buszra a megállóban, akkor már oda is futnom kell.

Volt öt gimnazista évem (nem, nem buktam, csak volt egy plusz nyelvi évünk), amikor 14.45-kor kicsöngettek, katolikus iskola lévén még imádkoztunk, aztán az ofő még tíz percet pofázott hülyeségeket, így mire 15.00-ra leértem az aulába, már tömeg várt arra, hogy kijusson az egy darab ajtón. Én meg kollégista vagyok, kényelmes tempóban negyven perc volt, hogy elérjek a sulitól a Keletiig, de péntekenként fél órám volt csak teljesíteni ezt a távot, mert mondom, hogy a legideálisabb esetben is csak 15.00-kor tudtam kikászálódni a kapun, de a vonat meg 15.30-kor indult, és ha nem érem el, akkor csak szombat reggel tudok hazamenni, mert az utolsó csatlakozásomat késem le vele a faluban.

Szóval nem tudom, mennyit csuklott az édesanyám, de rendszeresen kifeszítettem a villamosajtót, futottam a mozgólépcső bal oldalán, sőt, volt pofám megkérni az ott álló embereket, hogy engedjenek el, és a kalauznak is messziről integettem, de szerintem nem az én hibám volt, hogy az iskola (osztályfőnököm konkrétan) nem engedett el időben, hiába mutogattam neki a menetrendet, és kértem meg szépen.

Zsebpénzzel meg nem voltam eleresztve (szüleim nem nagyon tudtak adni), péntekre meg már elfogyott az appanázs, volt olyan, hogy minden igyekezet ellenére lekéstem a vonatot, így péntek reggeltől szombat délelőttig nem volt mit ennem.

Szóval én inkább megértő vagyok a rohanó emberekkel, amiket te írsz, azok elég szélsőséges példák, persze mindig vannak, akik szándékosan szarnak mindenki más fejére, de a többség szerintem nem jókedvéből rohan lóhalálában, és tűri közben az anyázást...

Ez legtöbbször azért van, mert Magyarországon sz@rnak bele a csatlakozási időkbe, és soha nem alakítják úgy a menetrendeket, hogy normális csatlakozási idők legyenek. Egyes vonatokon még be is mondják, hogy a vonat csatlakozásokra nem vár.

Legjobb példa az, ahol lakok. Megyeszékhely, a buszpályaudvar majdnem a város másik végén van, és pökhendien közlik, hogy mit van mindenki úgy oda, van 5-10 perc csatlakozási idő. Igen, de még futva sem jut át senki 10 perc alatt a fél városon, így mindig várnom kellett 1-2 órát a következő vonatra.

OTthon megvárják.

Itt Svájcban a vonat elindul pontosan, az ajtógombok kialszanak és ha akarsz sem tudsz felszállni. Persze itt is vannak rohanó emberek, de menetrend is, amit 98%-ban pontosan tartanak. :)

Otthon viszont idegesítő, mikor elmegy ELŐBB, mint a kiírt, vagy épp csúszik egy csomót.

A csatlakozást meg hagyjuk.

Ha lekésed a vonatodat, akár a pályaudvaron is alhatsz, mert szarnak ők bele.

Itt volt már, hogy az olaszok felhívták a Milánobol induló utolsó Zürichi járatot (az előtte lévő járatot törölték, ezzel meg pont lekéstük volna az utolsót), hogy a fél vonatnak arra van a csatlakozásra van érvényes jegye, ugyan, várjanak már két percet pluszban.

Érdekes, nem ment a puffogás, hanem megvárta az egyik vonat a másikat.