Mi bajom lehet?

Néha még én is megijedek saját magamtól.

Kezdjük az elején, pszihopata és egyéb ilyesmi nem vagyok, mert tudom, hogy vannak érzéseim. Tudok szeretni, nem rég született az unokahúgom, és amikor először megláttam még a kórházban, máris megszerettem. Van egy ismerősünk, akinek van egy háromlábú kutyája, és ahányszor csak meglátom a sírás kerülget, mert annyira szomorú, ahogy ugrándozik szegény. Viszont a többi emberek fájdalmai egyszerűen nem hatnak meg. Sőt szeretem is nézni, mikor másoknak rossz. Egyszer egy osztálytarsam hatalmasat esett tesin, de szerintem vicces volt, és kiröhögtem. Még régebben gyógypedagógus akartam lenni, hogy fogyatékos emberekkel lehessek körbevéve, mert bár az életben elég nyomi vagyok, és csúnya, de mellettük jobban érezném magam, abban a tudatban élve, hogy nekik úgyis rosszabb. A neten is sokszor nézek ilyen videókat fogyatékosokról.

Másokat nem szoktam megbántani, mert lényegében nem is nagyon beszelék olyanokkal, csak a barátnőimmel, de ők már megszokták a sértő és szarkasztikus humorom. Ők sokszor szokták mondani, hogy nincs empátiam. Ez főleg akkor mutatkozott meg, mikor néztünk egy videót Nick valakicsodárol, akinek nincsenek végtagjai, és akarva akaratlanul is olyan kérdéseket tettem fel, amin a barátaim kiborultak, pl, hogy, hogy pisil? De most komolyan, se keze, se lába:D

Ilyenkor kicsit megbotránkoztak.

Régebben volt egy nagyon idegesítő ember az osztályban, és én elterveztem, hogy megölöm. Még csináltam is egy tervet hozzá Wordben. Azóta mondjuk már benőtt a fejem lágya, es kidobtam azt a papírt.

Bár a most következő dolog nem lesz olyan ijesztő, mert gondolom nem egyedül vagyok azzal, hogy szeretem az öldöklős filmeket, meg a vért. A saját vérem is eltudom órákig nézni, olyan szép (mondjuk szándékosan nem okozok magamnak fájdalmat).

Imádom a fegyvereket is, sokat játszok FPS lövöldözős játékokkal. Még nem lőttem soha igazi fegyverrel, de húsvétra azt kérem a nyuszitól.

Végül ami a legjobban megrémít azok a bűnös gondolataim, szeretek sorozatgyilkosos dokumentumfilmeket nézni, és néha (jó elég gyakran) belegondolok, hogy, ha nem jön be az élet, nem lesz se melóm, se családom, akkor sorozatgyilkos leszek. Már a védjegyemet is kitaláltam, meg egy csomó mindent.

És még egy végső utáni utcsó dolog, hogy rohadtul piszkos a fantáziám, de a legbetegebb módokon. Ezeket nem szeretném részletezni, mert ha rájuk gondolok, már akkor kínosan érzem magam, hogy nekem ezek jönnek be. De higgyétek el durvák.

Remélem kellően megbotránkoztattam a népet.

El kéne mennem pszihológushoz?

De a szüleim nem ismerik ezt az énemet, meg amúgyis egy pszihológus drága.

Hogy lehetne engem definiálni, vagy esetleg segíteni rajtam?

16/L