Nektek szokott olyan lenni, hogy elérhető egy számotokra szeretett személy, de mégsem írtok rá? Miért?

Nem, nem szokott "olyan lenni". Én minden esetben örülök, ha azt látom, hogy fent van valaki, aki fontos a számomra, és azonnal írok neki. Nem tudom ép ésszel felfogni, hogy miért az az aktuális "divat", hogy ne írjunk vissza a másiknak. (Akkor sem, ha közel áll hozzánk.) Ha pedig mégis a visszaírás mellett döntünk, lehetőség szerint akkor is várjunk vele legalább másfél napot. Elképzelni nem tudom, hogy ennek mi értelme van, és őszinte kíváncsisággal fordulok afelé, hogy ilyenkor mi játszódik le abban, akinek hatalmas megerőltetést okoz a vissza írás.

Én hiába írok Neki, el se olvassa... 😢

A visszautasítástól félek.

He? Persze. Akkor írok valakinek, ha konkrét kérdésem, mondanivalóm van, vagy tényleg nagyon rég beszéltünk, és nem tudom, mi van vele (bár utóbbit csak betervezem általában, aztán ha ne teszem meg azonnal, szinte mindig a másik keres fel 1-2 napon belül :D) Az üres, céltalan fecsegésnél elképzelni sem tudok kínosabb, megalázóbb dolgot, annál mindig akad jobb elfoglaltságom.

Most nincs nálam olyan akire te gondolsz szerintem (csak barátok), de volt ilyen persze, ha nem volt témám, vagy nem tudtam előre legalább néhány mondatváltásig, hogy miről fogunk beszélni és nem telt el annyi idő a legutolsó beszélgetésünk óta, hogy a mizu?-ból számítsak témára.

Azt hiszem, hogy ha minden adandó alkalommal ráirnék a "számomra szeretett személyekre", ahányszor csak fent vannak, akkor én számukra elég hamar "kevésbé szeretett, ellenben rohadt idegesítő" személlyé válnék. :D

Igen. Azért nem írok neki én, mert mindig megvárom, hogy ő visszaírjon, ami általában bele szokott telni egy hónapba. Hiányzik a vele folytatott beszélgetés, de sajnos nem tudok mit tenni.

Igen, szokott ilyen lenni. Attól, hogy valaki "elérhető", még egyáltalán nem biztos, hogy épp akkor kíváncsi rám. Meg azért, igazából akkor van értelme "ráírni" valakire, ha van mondanivalóm.