Mikortól van feldolgozva egy szeretett személy elvesztése? Ez önsajnálat, vagy szeretet az elhugyt iráyában? 35/N

Az volna a kérdésem, hogy az okés dolog e, hogy több mint 4 év eltelte után is minden egyes nap gondolok arra a személyre akit elveszítettem (édesanyám)? Vegyes emlékek törnek bennem elő, de a hiánya még minidg fájó. Hiába vagyok sok mindennel tisztában, hogy a betegége menthetelen volt, hogy fájdalmai voltak, amin szinte már nem nagyon lehett enyhíteni, tudtam, hogy meg fog halni és nehéz ezt mondani, de tudom hogy jobb neki már, mert megszabadult az egésztől. De nekem viszont ő nagyon hiányzik, sokszor, mindennap gondolok rá. Ez részemről önzőség volna? Szerettem és az tud hiányozni az embernek és annak a hiánya tud fájni, akit szeretük. Mindenkinek vannak hibái, de én úgy szerettem ahogy volt és egy óriási űr tátong most benenm. Mikortól lehet azt mondani, hogy feldolgozta ezt az ember magában? Azok hogy éreznek ha rá gondolnak? Tud ebben valaki írni valamit? Vagy ez egy életünk végéig tartó űr marad?