Van rajtam kívül olyan ember aki annyira jelentéktelen volt mindig, hogy még az iskolás osztálytársai sem emlékeznek rá?
Eddig egy osztálytalálkozóra se hívtak meg. Meg tudnának találni de kiderült hogy nem is emlékeznek rám. Sokszor volt elötte is hogy ráköszöntem volt osztálytársakra, de nem jött semmi viszonzás, csak néztek. Azt hittem bunkók. Aztán körvonalazódott a dolog. Találkoztam nemrég az egyik sráccal, nézegetett, aztán odamentem hozzá. Ismerős voltam neki de fogalma nem volt honnan. Mondtam hogy osztálytársak voltunk, a nevemet de nem emlékezett rám ő sem.
Más is volt így hogy megkérdezte hogy is hívnak. De a többségnek abszolút “nem vagyok meg”. Azért se hívtak meg eddig. A általános és érettségi osztályképen sem vagyok rajta betegség miatt, így ilyen szinten sem tudok eszükbe jutni.
Kicsit rossz érzés hogy ennyire senki voltam már akkor is. Akkoriban nem tűnt ez ennyire fel nekem. 10 év telt el az érettségi óta. Nem nagy idő. Amúgy utána én messzire költöztem, nem jártam otthon azóta sem, de mégis emlékezniük kéne rám.
válasza:Jelen:) Bár, én sem ismerek fel, egyetlen osztálytársam sem.
Viszont, veled ellentétben, ez engem, egyáltalán nem zavar.
Még annyit, két unokatesóm is ebben a városban lakik, ahol én és még látásból sem ismerem őket:))
válasza: válasza: válasza: válasza:Érdekes, hogy mindig akkor voltál beteg, amikor fotózkodás volt. Ez szemet szúrt. Vagy ez valami állandó betegség, ami miatt nem szeretsz fotózkodni? Ezt meg nehezen hiszem el, mert, ha ilyened lenne, akkor emlékeznének Rád.
Hát igen, emlékezniük kellene Rád. Vagy nem. De most milyen a szociális életed?
válasza:Rám valószínűleg úgy emlékeznek, hogy jókat lehetett rajtam nevetgélni, mikor gúnyoltak, piszkáltak, megaláztak, társaságban időnként valamelyik előhozta a "húú az se volt semmi, amikor ezt-azt csinálták veled" dolgokat és megpróbálta poénossá alakítani.
Ez akkor volt amikor összefutottam vele.
Nem vágyom osztálytalálkozókra, így felnőtten megkomolyodtak, mások lettek, mint azok az örökösen mindig mindenen nevetgélő tinik, mégsem vágyom közéjük.
Engem soha nem piszkált, bántott senki. Mindenhol ottvoltam, én úgy éltem meg legalábbis. Utólag visszagondolva szótlan voltam, inkább csak vágytam rá hogy barátkozzanak velem, én mentem utánuk, de nem voltam túl népszerű. Fotózásokon véletlenül voltam beteg, nem állandó dolog volt (annyira nem emlékszem de talán az elsőnél nem is voltam beteg csak a szüleim kivettek erre hivatkozva valami miatt arra a hétre)
Szürke senki voltam, csak nem esett le! Amúgy iskolán kívüli telepi, utcabeli barátaim voltak akkor is. Most is vannak! Érdekes hogy amiatt is különc voltam hogy általános és középiskolában is én voltam az egyedüli aki a szomszéd városból járt, nem volt senki aki arra járjon haza (mondjuk emiatt lehettem volna emlékezetes)
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!