Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Mit kezdhetnék magammal?

Mit kezdhetnék magammal?

Figyelt kérdés
26 éves férfi vagyok, de egyszerűen nem tudok megfelelni a szüleim követelményeinek. Tudni kell a szüleimről azt, hogy édesapám szívsebészként dolgozik, édesanyám pedig az egyik magyarországi egyetemen angolt oktat, így eléggé magasra tették a mércét, de úgy veszem észre, hogy már ők is kezdenek lemondani rólam. De az a helyzet, magamon is érzem, hogy egyszerűen hülye vagyok. Nem tudok eredményesen tanulni, jelenleg OKJ-s szakmát tanulnék, mert nincsen szakmám, ahhoz képest, hogy édesanyám folyékonyan beszél angolul, én még alapfokon sem beszélem, de nem is érdekel. Az orvoslás teljesen hidegen hagy, buta is vagyok hozzá, de arról már amúgy is lekéstem. Igazából csak vagyok, édesanyámékkal élek, főképp ők tartanak el, de nekem így kényelmes is. Úgy képzelem el, hogy míg élnek, addig segítenek, aztán majd lesz valahogy. Mint írtam, már őket sem igazán érdeklem annyira, kezdenek beletörődni, hogy a fiúk ilyen, mert egyébként van egy nővérem is, aki külföldön él. Mintha elfogytak volna a jó gének, mire én meglettem. Eleinte jobban zavart ez az egész, de már nem annyira, de nem is hagy hidegen. A barátaim folyamatosan azzal jönnek, hogy mi lesz velem, folyamatosan meg akarják mondani, hogy mit csináljak, azt mondják, hogy előttem a lehetőség, meg hogy sokan összetennék a kezüket, ha olyan szülői háttérrel rendelkeznének, mint én. Ezeket valahogy nem érzem, nem érzem a dolgok súlyát. Természetesnek veszem azt, hogy anyumék megveszik nekem az ételt, stb., mert szerintem erről is szól a szülői támogatás.

2017. júl. 9. 20:03
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
76%

Te egy méretes f#sz vagy. Részvétem a szüleidnek.

Az emberek többsége semmivel sem okosabb nálad, de van bennük annyi gerinc, hogy elmennek dolgozni, és nem másokon élősködnek, mint egy parazita.

2017. júl. 9. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Én nem élősködésnek hívnám ezt, hiszen akkor már kidobtak volna. Természetes dolog az, hogy a szülő segíti gyermekét/gyermekeit.
2017. júl. 9. 20:19
 3/14 A kérdező kommentje:
Úgysem tudnék megfelelni nekik. Szerinted meg lehet felelni az olyan szülőknek, ahol az apa sebész, az anya meg egyetemi tanár. Ne viccelődjél már. A sok sem elég náluk. Ráadásul van egy nővérem is, aki előrébb tart, mint én.
2017. júl. 9. 20:21
 4/14 A kérdező kommentje:
*?
2017. júl. 9. 20:21
 5/14 anonim ***** válasza:
Most lehet bántónak fog ez tűnni, de erről elsősorban a szüleid tehetnek, viszont te is ugyanúgy hibás vagy ebben. Érettségi után egyből arra a pályára kellett volna menned amit te szerettél volna. Lehet a szüleidnek nem tetszett volna, de ez a te életed. De viszont már csak a jelennel tudsz foglalkozni. Amit tenni tudsz, hogy elvégzel egy szakmát, mellette el kezdesz dolgozni és amit lesz rá lehetőséged elköltözöl.
2017. júl. 9. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
Menjek el robotolni nettó 120.000 forintért? Mit érek vele? Elköltözni? Aha, hol is élünk, Németországban? Ausztriában? USA-ban? Mert ezeken a helyeken lehet, hogy könnyebben elköltöznek a pályakezdők otthonról, de nem Magyarországon.
2017. júl. 9. 20:27
 7/14 anonim ***** válasza:
76%

Az a probléma, hogy 26 évesen nem itt kéne tartanod, hogy otthon laksz, de még az sem baj. Még az ételt és a lakhatást is ők finanszírozzák neked. Itt nem a megfelelésről van szó. Itt arról van, szó, hogy neked ez így kényelmes és tetszik is, hogy eltartanak.

Meg mi az, hogy te nem fogsz robotolni 120k-ért, ember. Szakma, diploma, nyelvtudás nélkül mit akarsz? Ne nevettesd már ki magad. Nem fogsz így havi fél millát keresni sehol, nehogy azt hidd. Még saját magadat sem tudod eltartani.

Én is mondhatnám, hogy a tesómnak könnyebb, mert okosabb és talpraesettebb nálam. Mégsem hisztizek, hanem küzdök, kaparok és csinálom a dolgom. Az meg, hogy alapfokon nem tudsz angolul, miközben édesanyád egyetemi oktató. Ennyi idő alatt simán meg lehetett volna, még akkor is, ha nem vagy jóeszű és fogékony az ilyen dolgokban. 21. század, ott az internet.

Ki lehet menni külföldre mosogatni egész jó kis summáért és még szakma sem kell hozzá, de igazából ez is akarat kérdése. Már rég megpattanhattál volna otthonról, de valószínűleg nem is akarsz semmit csinálni. Gondolkozzál el ezen. Nem mindig másban van a hiba. Ezt a megfelelési kényszert meg vetkőzze le minden felnőtt, könyörgöm. Én elhiszem, hogy nem könnyű megfelelni ilyen családi háttér mellett, de ha fejre állnak sem tudnak mit tenni a szüleid.

2017. júl. 9. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

Jaj elnézést nagyságos úr....

Miért mit gondolsz mindjárt 500ezer forintot fogsz kapni?

Főleg érettségivel és 0 munkatapasztalattal. Apád lennék én már rég kiraktalak volna. Elmondom neked ezzel a hozzáállással nem fogod sokra vinni.

2017. júl. 9. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
8-as. Nem akartam belemenni a személyeskedésbe, de szerencse, hogy édesapám intelligensebb, tanultabb tőled. Még akkor sem dobjuk ki a gyereket - főleg úgy, hogy nincsen hová mennie -, ha 26 évesen ott tart, ahol én. Egy anya, apa akkor is védi, szereti a gyermekét, ha az például gyilkos. Ezt tudja édesapám is, édesanyám is. Na, ezért nem dobnak ki. Lehet mondani, hogy ostobák (valószínű, azért tartanak ott, ahol, mert azok), de nincsen benne igazság.
2017. júl. 9. 20:50
 10/14 anonim ***** válasza:
Még azt mondom igazad van, csak abban nincs igazad, hogy ilyen aljas módon vissza élsz a szeretetükkel.
2017. júl. 9. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!