Ilyen létezhet egyáltalán?

Azért ide tettem a kérdést, mert noha osztálytársról van szó, ez lényegtelen.

Ugye év elején jött egy új srác az osztályba. Tényleg, egy végtelenül kedves, rendes, aranyos ember, akire egyszerűen nem tudok rosszat mondani. Őt csak szeretni lehet. Mondom ezt fiúként.

És megfigyeltem, hogy a környezetében mindenki óhatatlanul végtelenül nyugodt lesz. De már a kezdetektől. Mióta ő itt van, az órákon olyan csönd van, hogy hihetetlen. :D

Aztán ami itt már az érdekesebb, hogy átjött hozzánk ugye egy hétvégére, a húgom pedig beteg, és aggódtam, hogy kínos lehet neki. De nem! Rá se ismertem, olyan nyugodt volt, aki nem tudta, meg nem mondta volna, hogy beteg.

Mikor bejött a házba, akkor már kezdett rosszul viselkedni, ő meg rámosolygott, köszönt neki és megnyugodott.

Nekem is, istenemre mondom, ilyen csodálatos hétvégém még nem volt. Kiültünk a teraszra sörözni. Szoktam ilyet csinálni a barátaimmal néha, de ez teljesen más volt. Semmi kötöttség. Aki lassabban iszik, azon mindig viccelődni szoktam. Hát ő valami tetülassan gurította le azt a sört. :)

De eszembe nem jutott viccelődni ezen, olyan könnyed és mégis komoly beszélgetések voltak akkor, olyat sem éltem még át. Az igazat megvallva, akkor éreztem magam vele először férfinek.

Aztán van egy nagyon szorongós srác az osztályban. Vagyis volt. Mert mióta vele megismerkedett, mintha kicserélték volna. Nyugodt, laza, humoros.

Létezik, hogy valakinek ilyen megnyugtató már a jelenléte is?