Miért van az, hogy úgy érzem, gyerekként okosabb voltam?

Kisgyerekkorkmtól kezdve mindennapos olvasmányaim különböző állathatározók voltak, de érdekelt még a csillagászat, ásványtan, és még sok egyéb, szinte szívtam magamba a tudást. Nagy volt a lexikális tudásom, rengeteg állatot ismertem, latin neveket tanultam meg, és ez még kamaszkoromban is folytatódott.

Csakhogy kamaszkor végére, egyetem felé mintha megalltam volna a fejlődésben. A jegyeim változatlanul jók voltak, kitűnően érettsegiztem, felsőfokú nyelvvizsgát tettem, versenyeztem, csak épp úgy éreztem, az egész már nem igazán érdekel. És most, lassan 25 évesen meginkább így érzem. Elkapott az Y-generációt általánosan sújtó "kapunyitási pánik", a tanácstalanság érzése,, az elveszettség, a felnőttkortól való félelem, a kamaszkor kitolásának igénye. Nem tudtam olyan célt kitűzni magamnak, amiben eléggé tudok hinni, és amiért szívesen küzdök, mintha belefáradtam volna az életbe. Egyrészt értek egy csomó mindenhez, de a legtöbb dologról felületes a tudásom, és úgy érzem,semmihez nem értek eléggé ahhoz, hogy pénzt tudjak vele keresni. Másrészt meg rájöttem, mennyi mindent hagytam ki, és most úgy érzem, egyszerűen képtelen lennék úgy tenni, mint bármilyen fiatal felnőtt korombeli, hogy beállok valahova dolgozni, mert nekem még előbb ki kell próbálnom sok mindent, aki kimaradt. Buliznom kéne, meg koleszban lakni, meg egyáltalán, meg akarom élni, milyen egy társasághoz tartozni, és persze meg kell élnem, milyen kapcsolatban lenni egy lánnyal és sokat akarok szexelni. Ezek mjnd-mind kimaradtak, és úgy érzem, higyha mostmkéne dolgoznom,az olyan lenne, mintha a gyerekkorból közvetlenül ugranék a felnőttkorba. Más is van így ezzel?