Miért van az, hogy úgy érzem, gyerekként okosabb voltam?
Kisgyerekkorkmtól kezdve mindennapos olvasmányaim különböző állathatározók voltak, de érdekelt még a csillagászat, ásványtan, és még sok egyéb, szinte szívtam magamba a tudást. Nagy volt a lexikális tudásom, rengeteg állatot ismertem, latin neveket tanultam meg, és ez még kamaszkoromban is folytatódott.
Csakhogy kamaszkor végére, egyetem felé mintha megalltam volna a fejlődésben. A jegyeim változatlanul jók voltak, kitűnően érettsegiztem, felsőfokú nyelvvizsgát tettem, versenyeztem, csak épp úgy éreztem, az egész már nem igazán érdekel. És most, lassan 25 évesen meginkább így érzem. Elkapott az Y-generációt általánosan sújtó "kapunyitási pánik", a tanácstalanság érzése,, az elveszettség, a felnőttkortól való félelem, a kamaszkor kitolásának igénye. Nem tudtam olyan célt kitűzni magamnak, amiben eléggé tudok hinni, és amiért szívesen küzdök, mintha belefáradtam volna az életbe. Egyrészt értek egy csomó mindenhez, de a legtöbb dologról felületes a tudásom, és úgy érzem,semmihez nem értek eléggé ahhoz, hogy pénzt tudjak vele keresni. Másrészt meg rájöttem, mennyi mindent hagytam ki, és most úgy érzem, egyszerűen képtelen lennék úgy tenni, mint bármilyen fiatal felnőtt korombeli, hogy beállok valahova dolgozni, mert nekem még előbb ki kell próbálnom sok mindent, aki kimaradt. Buliznom kéne, meg koleszban lakni, meg egyáltalán, meg akarom élni, milyen egy társasághoz tartozni, és persze meg kell élnem, milyen kapcsolatban lenni egy lánnyal és sokat akarok szexelni. Ezek mjnd-mind kimaradtak, és úgy érzem, higyha mostmkéne dolgoznom,az olyan lenne, mintha a gyerekkorból közvetlenül ugranék a felnőttkorba. Más is van így ezzel?
Más is:
Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes
Ezért nem kell csak a tanulásra és komoly dolgokra koncentrálni tini korban, hanem inkább azt kell megtanulni, hogy hol van az egészséges határ a szórakozás és a tanulás között. Egyik sem mehet a másik rovására. De ez a szülőknek is szól, mert sok szülő nem engedi el hétvégén bulizni a gyerekét, mondván, hogy minek leinni magát, inkább tanuljon stb. Nincs ennél ártalmasabb, mert 25 éves korára az ember rájön, hogy egy csomó dolog elveszett az életéből, és akkor már nem tudja bepótolni ,mert be kell állni a sorba, azaz pénzt kell keresni, hogy eltartsd magad, valahol el kell indulni az egzisztencia építésben, családot kell alapítani, vagyis annak az életnek leáldozott, hogy bulizzál és fűvel-fával szexeljél.
Minden életkornak megvan a saját jellemzője, a tinik buliznak és szexelnek úgy kb. az egyetem befejezéséig (mert igazából az egyetem a tini kor meghosszabbítása, valljuk be), utána meg elkezdenek dolgozni, és pénzt keresni. Kb. pont a 25 év a vízválasztó. Most már szerintem nem zuhanhatsz bele a bulizás korszakba, mert az visszalépés lenne. Persze, ha találsz valamilyen munkát, akkor elmehetsz még bulizni és csajozni, nincs kizárva ez sem, nem kell ilyen drasztikusan felfogni.
Az élettől meg azért félsz, mert ez egy új dolog számodra, és az újtól mindenki fél. Még nincs rutinod, tapasztalatlan vagy a munka világában, természetes, hogy megrettensz tőle, és nem tudod, mi a jó és mi nem. Ehhez is tapasztalat, rutin kell, és bele fogsz szokni, természetes lesz, és élni fogsz, mint hal a vízben. Csak elkezdeni nehéz, de el kell valahogy.
Az is természetes, hogy azt hiszed, hogy kisebb korodban többet tudtál, mert a kisgyerek természetesen érdeklődő a világ iránt, és sok információt, tudást magába szív. A felnőtt embernél ez a folyamat lelassul, sőt, megáll egy idő után, és ő már csak a megszerzett tudását használja fel, sablonokban gondolkodik, és inkább a rutin a fontos számára, nem a tudás (a rutin igazából a tudásnak a megmerevedett, sablonokba rendezett formája).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!