Hogy ne legyek elviselhetetlen fáradtan?
Heti 5 nap 10 órában dolgozom (plusz 1-1 óra utazás oda-vissza), és a hét második felére teljesen kifordulok magamból. Alapvetően egy nyugodt, kedves, megértő lánynek tartanak, de ennek a hét vége felé nyoma sem marad. Nincs türelmem a családdal, barátokkal, sőt még a párommal se beszélgetni, ahogy hazaérek csak leülök a TV vagy a gép elé arra az 1-2 órára, amim lefekvés előtt van, és nézek ki a fejemből. Még szerencse, hogy egyedül élek, mert ilyenkor nem csak beszélgetni nincs erőm, de semmi máshoz sem, úgyhogy a háztartás is szalad. Ráadásul kis dolgokon is felbosszantom magam, múltkor kiosztottam a buszsofőrt, amikor késett 10 percet a busz. Tudom, hogy nem az ő hibája volt, szégyelltem is magam utána rendesen, de akkor ott elszakadt a cérna, és nem bírtam nem beszólni neki.
Mi bajom van? Miért viselem ilyen rosszul a stresszt? Más is ennyit dolgozik, plusz még mellette családja is van, mégis jól bírja. Én meg itt vagyok fiatalon, úgy hogy csak a magamról kell gondoskodnom, mégis kivagyok. Hogy lehet ezen változtatni? Párommal szóba került az összeköltözés, de hogy őszinte legyek, tartok tőle. Nem akarok tipikus házisárkány lenni, aki a családján vezeti le minden baját.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
5x10 és +2 óra utazás naponta nagyon sok.
Monoton... nem csoda, ha nem vagy fejben sem túl fresh.
Esetleg más munka lehetőség?
Van más problémad is az életben, vagy úgy gondolod, csak a fáradságtol vagy elviselhetetlen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!