Mással is előfordult már ilyen, hogy egy kudarctól fejlődött jó irányba?
Figyelt kérdés
Van egy lány, aki nagyon tetszik, mind külsőre, mind belsőre, azt hiszem, talán szeretem is, össze akartam vele jönni, de nemet mondott. Valószínűleg azért, mert az önértékelésemmel volt gond, így nem lehettem vonzó számára. Hideg zuhanyként ért, hogy elutasított, de meglepő módon nem estem kétségbe, hanem épp ellenkezőleg, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rájöttem, hogy valójában én sokkal értékesebb vagyok, mint gondoltam, végre tisztán látok, valódi magabiztosság jött elő belőlem. Emiatt hálás vagyok a lánynak, mert a vele való mélyebb beszélgetések is nagyban hozzájárultak, hogy ez tudatosuljon bennem, nagyon kedvelem még mindig, de most már csak barátok lehetünk, amit elfogadtam. Hatalmas erőt érzek magamban és boldogságot, most nem vágyom egyébként kapcsolatra, inkább más területeken szeretnék egyelőre kiteljesedni.2016. okt. 7. 22:33
2/2 anonim válasza:
nekem is hasonló, ugyanígy csajszi, nemet mondott, de amúgy nagyon segítőkész-jó volt velem, sokat segített.... végülis padlóra kerültem, mert egy nagy vágyam nem talált viszonzásra, és egyéb dolgaim is voltak.
Engem az motivált, hogy jobb életet akartam magamnak, kitörni a depresszióból, stb... Sokat tanultam önismeretről-önfejlesztésről ezekben az időkben, és így sikerült elérnem a célomat, mára magabiztos boldog ember lettem, és a szerelem is megtalált :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!