Többször is előfordult már velem, hogy álmomban meggyilkoltam valakit, szerintetek ez utalhat mentális zavarra?

Többször előfordult már, hogy hasonló dolgokat éltem át álmomban, néha csak egy emberrel néha többel is végeztem közülük volt olyan is akit ismerek.

Visszatérő motívumok, hogy rendszerint elvágom a torkukat, utána elrejtem őket.Az első ilyen álmom után (már az első amelyikre emlékszem) és a gyilkolás után még alvás közben erős pánikot is éreztem, mert féltem, hogy esetleg elkapnak és ez ébredés után is megmaradt egy darabig.

Az álmokon kívül is sokszor vannak hasonló beteges elmélkedéseim arról. hogy hogyan vetnék véget valaki életének, de persze nem vetemednék tettlegességig csak megijeszt, hogy nem érzek empátiát sem pedig néhány évvel ezelőtt még érzékeny voltam belül még ha ezt nem is reklámoztam senkinek sem, aztán szépen lassan elkezdtem visszavonni az érzéseim, mert úgy gondoltam csak hátráltatnak a például és legfőképpen a tanulásban.Azt hiszem édesanyám nevelése is közrejátszott ebben néhány kisebb-nagyobb csalódáson kívül, mivel gyakran sőt inkább mindig feszültséget generált körülöttem és emiatt szinte mindig lehangolt volt a hangulatom és szinte gyűlöltem hazamenni.Előbb utóbb aztán amikor nekem esett mindenféle szarsággal (és nem arra gondolok, hogy rendetlenség volt a szobámban), mint pl amiatt, hogy a nővérem akkor már másfél éve nem állt vele szóba, rájöttem nem éri meg felvenni vele a harcot hanem sokkal egyszerűbb csak sodródni a haragjával rezzenéstelen arccal, viszont azt hiszem túlzásba vittem akkor a dolgot, mert manapság már szó szerint semmi sem tud meghatni.Lehet, hogy régen is megvolt bennem a hajlam az ilyesmire, mert ahány iskolába jártam (és volt pár a 11 költözés után) mindenhol ki voltam közösítve és féltek tőlem és a ridegségemtől pedig akkor még őszintén voltak érzéseim és sírni is tudtam néha.Viszont most már mosolyom bókom egy hazugság és nem őszinte, nem azért nem mosolygok szívből, mert nem vagyok boldog és nem azért nem vigyorognék idiótán ha nem kéne, mert boldogtalan vagyok, én csak úgy létezem, legbelül közömbös vagyok mindennel és mindenkivel szemben (talán az első és egyetlen barátommal szemben nem vagyok az mivel ő az egyetlen aki hasonlít rám).

Úgy érzem, hogy mindig mindenki szembe jön velem, persze nem vagyok teljesen hülye és tudom, hogy valójában én megyek a rossz irányba, de képtelenség csak úgy megfordulni és a többiekkel együtt menni (amúgy annyira nem is akarok).

Szóval végső soron jól esne sírni egyet, de nem tudok sehogyan sem.(huhh jól esett leírni egyben leírni mindent ami hirtelen az eszembe jutott)