Mi szeretnél lenni jobban?

Nő lennék.

Férfiként folyamatosan nyújtani kell valamit. Karrierben, megjelenésben, társaságban, családban.

Éjszakákat áttanulok és megbukok a vizsgán, amint átmegy még egy kevésbé jól kinéző lány is, ha mosolyog egy kicsit. Karrierben hasonló sok helyen a helyzet. Társaságban, ha egy nő nincs a középpontban, úgyis bepróbálkozik nála egy srác. Megjelenésben, kb. mindenre van, aki azt mondja, hogy szexi.

Átlagos kinézetű, átlagos testalkatú, nem jó anyagi helyzetű srácként, majd talán 30 éves koromra kiépítek valamit, amivel mehetek valamire. Nőként 14 éves kortól elég sok dolog tálcán van kínálva, csak jól kell taktikázni.

Aki meg mindjárt megírja, hogy ez nem igaz, írjon már pár női nehézséget. Mert a környezetemben hallottam jó pár nőtől panaszkodást, de kb. vicc szintűek voltak a dolgok.

Nő vagyok. Van három diplomám, de soha nem engedtek át vizsgákon csak a mosolyomért. Nem kapok állást, mert félnek, hogy teherbe esem és elmegyek szülésire. Egy ismerős kijelentette, hogy az ő szemében addig gyerek leszek, amíg nem lesz saját gyerekem. Mások felajánlották nekem, hogy szívesen csinálnak nekem gyereket, ha akarom. Az ismerőseim azt kérdezgetik, hogy mikor megyek már férjhez, miközben bizonyos férfiak attól félnek, hogy el akarom magam vetetni velük. Mindenki a lehetséges gyerekeimmel foglalkozik, még a kormányzat is. Elvárás az, hogy szüljek férj és állás nélkül. Állást nem kapok, legfeljebb néhány hónapra minimálbérért. Ha valahol mondok valami okosat, az a reakció: Hé, nem is tudod, milyen jót mondtál! (De, tudom.) Idősebb kollégával vitatkoztunk, mire ő megkérdezett egy szakértőt, nyílt színen, de nem közölte melyikünk álláspontja kihez tartozik, csak elmondta a két álláspontot. A szakértő az én álláspontomat tartotta helyesnek, de hozzám beszélt úgy közben, hogy ostobaságokat gondolok. (Ugyanis az idősebb férfi kolléga álláspontjáról hitte azt, hogy az enyém.) Én inkább nem akartam égetni a felettesem, ezért nem szóltam közben, hogy az ő álláspontja volt a téves. Emberek mindig meglepődnek, ha mondok nekik valamit, hogy nahát! Te ezt meg honnan tudod? Tőlem sokkal ostobább férfiakkal előzékenyek, az én álláspontom meg mindig félre van seperve. Aztán fogják a fejüket, hogy nekem volt igazam, rám kellett volna hallgatni. Persze családban már kikérik a véleményemet, de mire elismertetem magam új emberekkel, ahhoz mindig 2-3 év szükséges. Ennyi időt még egy munkahelyen sem adtak nekem, 3-9 hónap között dolgoztam eddig mindenhol. Csak a volt tanáraim, illetve iskolatársaim, klubtársaim, egyéb ismerőseim ismerik el képességeim. Másik főnököm, mert ki mertem javítani, onnantól kezdve állandóan azon ügyködött, hogy mások előtt leégessen, annyira sértette, hogy én valamit jobban mertem tudni nála, és még szóltam is, ráadásul tanú előtt. Maradásom ezen a helyen sem volt ezért sokáig.

Nyugdíjam már nem lesz, mert annyit voltam női mivoltom miatt munkanélküli, és gyerekem sem, mert gyakorlatilag kifutottam az időből. A koromnál sokkal fiatalabbnak nézek ki, ezért úgy beszélnek hozzám az emberek, mintha egy kamasz lányhoz szólnának. Nem vagyok a szerepemben. Folyamatosan úgy érzem, hogy vagyok valaki, de ezt nem tudom megélni, mert senki sem lát annak aki vagyok, és így a lehetőségektől is elesek. Az emberek, ha velem találkoznak, mintha valaki máshoz beszélnének.

Belül egy filozófus vagyok, kívül meg egy kamaszkorból épp hogy csak kinőtt lány.