Amióta lefogytam, más szemmel nézek a túlsúlyos emberekre. Más is van ezzel így?

Szerintem tapló dolog, mert vannak akiknek nem megy olyan könnyen mint neked.

Én 95 kilósan magamat ítéltem el, és néztem le, hogy milyen dagadt vagyok. A barátnőm is 90 kilós volt, így ügy döntöttünk ketten csak könnyebb a fogyókúra, és elkezdtük.

2 éve teljesen átrendeződött nem csak az étkezési szokásunk, hanem a mozgásunk. Én lefogytam 62 kilóra, míg a barátnőm 80 kilós lett.

Pedig látom mit esik nap mint nap, és elhiheted, fele annyit nem eszik mint én.

Sportolni is sportol, hiszen együtt járunk konditerembe.

Csak míg én 35 éves nőként egészséges vagyok, addig ő 36 éves nőként pajzsmirigy problémákkal, strumája van, így neki nem megy olyan könnyen.

Nem azt mondom, hogy mindenki egészségügyi okok miatt dagadt (én sem azért voltam az) de vannak akik igen, és te őket is egy kalap alá veszed.

Mielőtt elítélnél valakit, beszélgess vele, kérdezd meg, miért olyan amilyen.. Utána ítélkezz..

"Egyszerűen elítélem őket, amiért nem törődnek magukkal, pedig még én is meg tudtam csinálni,"

Ha ilyen egyszerű, akkor mire vártál? Miért voltál mostanáig dagi? Ja várj, csak nem az evésbe menekültél, a zabálás volt a pótcselekvèsed..? És akkor most ítélkezel? Hát csak nézz le bárkit nyugodtan, de nagyon siess, mert amikor egy év múlva visszahízol, akkor megint át kell állítani az agyadat a megértésre...

Gusztustalan vagy. De legalább vállalod.

Nagyon kövér voltam, nagyon alacsony is, és amióta lefogytam - vagyis inkább fogytam - úgy vagyok vele, hogy szívesen segítenék a többi túlsúlyos embernek is. Mert tudom, milyen érzés. Pláne az, amikor a "mindig sovány" emberek akarnak tanácsot adni, hogy ugrabugrálj a testsúlyod kétszeresével.

Pont attól féltem, hogy majd ítélkezős pitsa leszek. De eldöntöttem, hogy a seggemről mehet le a felesleg, de a lelkemből egy grammot nem veszítek.

Normális embernél az, hogy büszke magára nem kapcsolódik avval, hogy másokat lenéz.

Igazából pont azért kéne őket jobban megérteni, mert egykor te is az voltál!

Én is úgy vagyok vele, hogy inkább a segítő szándék van bennem. A túlsúly az sokszor nemcsak annyi, hogy fogom magam és lefogyok. Ott vannak lelki gátak is, nem csak testi. Mióta az eszemet tudom, kosaraztam, röplabdáztam, futó versenyen voltam (kövéren!),és a kedvenc időtöltésem a kirándulás. Én sosem hagytam, hogy engem beskatulyázzanak a mekibe ülős, csipszzabáló, 2 méter mozgástól kifulladó kategóriába.

Mégis egyedül csak akkor fogyok, illetve tartom a súlyom, ha pusztán zöldségen és húson élek. Kapásból kiesik minden finomított gabona, cukor és társaik. Ami elég drága dolog, főleg télen, ha ez ember nem keres jól.

Aztán ott vannak a gátlások is, amiket le kell küzdeni. A környezet megítélése, a félelem attól ha kinevetik, hogyha meglátják, hogy mozogni akar. Sokszor fiatal, karcsú lányok félnek elmenni egyedül a kondiba, mert senki nem szeret egyedül nekiállni a mozgásnak. Egy kövérnél meg még nagyobb ez.

Szóval én azt mondom, hogy lenézheted a másikat, de akkor magadat is lenézed! Ezt meg csak a ostobák engedhetik meg maguknak!

Mi tudjuk micsoda küzdelem a fogyás, sokszor nemcsak erőt kell belefeccölni hanem önmaguk gyengeségeit, félelmeit legyőzni, a társadalmi előítéleteknek ellent mondani, és legtöbbször életmódot is váltani! Szerintem aki ezeken keresztül megy annak lélekben is legalább ennyire meg kéne erősödnie! Nemesebbé, nem pedig kicsinyessé válni!

Egyrészt azért nem nézem le a túlsúlyosakat, mert én is csak huszonévesen tudtam lefogyni, addig 90-100 kg közt mozogtam felnőttként. Miután leadtam a felesleg nagy részét, csak akkor láttam, hogy addig miért nem sikerült. Szóval azt is megértem, akinek nem megy. Én is visszaszedtem belőle valamennyit, szóval néha bukdácsolok még.

Másrészt nem látom már olyan drámaian nagy dolognak, ha valaki megszabadul a túlsúlyától. Nem egy olyan teljesítmény, amiért körbe kéne tapsolnia a környezetemnek. Egyszerű szabályok vannak, amiket be kell tartani (most az egészséges emberekről beszélek csak). A legnehezebb dolog benne a szokások megváltoztatása, amikkel a túlsúlyt felszedtük. Talán a fogszabályzáshoz tudnám hasonlítani. Az is testi korrekció, szenved is vele az ember jó sokáig, de én legalábbis nem éreztem az miatta, hogy mekkora hős vagyok.