Teljesen kilátástalannak látok mindent?
Vannak jobb pillanataim, mikor elkezdek gondolkodni valamit, lelkesedni, elmélkedni a megvalósításán, ez azonban régebben napok, most órák alatt elillan. Több olyan dolog is van, ami érdekelne, például animációkészítés, ilyen-olyan szerkesztgetés, és mikor régebben belekezdtem, élveztem, viszont ha jött egy nehezebb rész, mindig elment tőle a kedvem, és feladtam. Talán mióta meghalt egy számomra fontos személy, akinek elvesztése megviselt érzek így, nem látom semminek az értelmét, ha meg is jön a kedvem egy dologhoz, hamar rájövök, mennyire nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, és egyszerűen nincs motivációm belekezdeni a megtanulásába, még ha tudom is, hogy senki sem profiként kezdte azt, amit csinált, még ha hobbiból is, nem tudom rávenni magam a kezdésre, mert elkezd motoszkálni a fejemben, hogy "de minek?", és ezáltal elfecsérlem az időm ahelyett, hogy a kérdés kiírogatás helyett akár most is ráerőszakolhatnám magamra, hogy belekezdjek dolgokba, és kitűzzek egy célt, viszont folyamatosan arra várok, hogy majd megjöjjön a kedvem, mert az erőltetésből meg semmi jó nem születne.
Úgy érzem, nem értek igazán semmihez, és csak az jár az eszemben, hogy egy gyárban fogok megrohadni a futószalag mellett anyámmal, aminek elkerülése már elég motiváció kéne, hogy legyen, viszont még így sem megy.
Legfőképp olyanok válaszát várnám, akik voltak hasonló cipőben, és sikerült kilábalniuk belőle.
És elnézést, ha valamit elismételtem többször is, vagy szimplán értelmetlenül fogalmaztam meg az egészet, csak írtam, ami hirtelen eszembe jutott :)
23/F
Ahogy olvasom a soraid, mintha Rólam beszélnél.
Nekem nincs rá okom, miért vagyok ilyen, legalábbis nem találtam még.Fogalmam sincs mi lesz így velem...
18/L
Rossz helyen keresel.
Ne rendszerbeli dolgokat keress s akarj jó lenni bennük.
Fejlődj mint személy. Számító dolgokban akarj haladni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!