Mire jó ez, hogy úgy tesz, mintha ő állandóan elfoglalt lenne?
Esküszöm, olyan egy idegesítő gyökérség ez, hogy valami hihetetlen. Van egy csaj ismerősöm, velem egyidős (19), ugye ő utána is nyáladzik a sok nemnormális csávó facen és állandóan irkálnak neki és jelölgetik be. 3 napja bejelölte egyik haverom, mondta is, hogy látta, hogy bejelölte és 3 nap múlva jelölte vissza.. Pedig tudta, hogy bejelölte és okkal jelölte be, csak egy kattintás lett volna visszajelölni, de nem, ő 3 nap múlva jelöli vissza, hogy érzékeltesse, hogy mennyire fontos ember, elfoglalt. Közben, mikor vele vagyok személyesen, akkor is csak a telefonját nyomkodja és írogat akár full ismeretlen embereknek is.
Ha ő ír rám és kérdez valamit, mihelyst látom, válaszolok neki, mert nem vagyok gyökér, azért kérdezett, hogy választ kapjon. Ma kérdezek tőle valamit, aztán órák múlva válaszol, miközben kijelzi, hogy 1 perce volt fent. Nagyon elfoglalt lány, fontos ember. Fontos, mert csorgatják rá a nyálukat a primitív barmok, hátha facen majd elérnek valamit a bókolgatással és szép szavakkal.. Engem totál nem érdekel amúgy a csaj, csak, ha kérdezek valamit, akkor minek kell még nekem is álszenteskedni és órák után visszaírni, miközben tudom, hogy úgyis csak a telefonját nyomkodja? Az én szememben nem lesz attól több, hogy úgy tesz, mintha nem érne rá válaszolni egy eldöntendő kérdésre, szerintem ezzel tisztában is van, de azért is csinálja.
Azt is kinézem belőle, hogy napi több tucat ilyen udvarlója van, akik próbálkoznak a virtuális udvarlással, de nem megy nekik és a csaj, már amúgy sem kicsi egóját táplálják azzal, hogy mekkora szerencsétlenek.. Nekem is megesik, hogy napi 15 ember ír rám, de én visszaírok, ha látom, hogy kérdeztek valamit vagy közölnek valamit, mert nem vagyok egy fontoskodó szánalmas ember, aki azt hiszi, hogy attól lesz több, ha elfoglaltnak tetteti magát. Agygörcsöt kapok az ilyentől, pedig csak annyit kellene a kérdésre válaszolni, hogy igen/nem. De nem, játssza az agyát most is. Az ember úgyis tudja, hogy látta amit írt neki, mivel a telefon kiírja, hogy mikor volt fent utoljára, csak ő ugye elfoglalt és nagyon fontos.
Nem szoktam az ilyenen felhúzni magam, de most azért elkapott a lendület. Tényleg semmi extrát vagy olyat nem kérdeztem, amin gondolkodni kellene, akkor minek ez? Én semmit nem akarok tőle és ezt ő is tudja, akkor feleslegesen teszi nekem magát..
Az olyanok légyszíves kíméljenek, akik azt akarják közölni velem, hogy gyenge az idegrendszerem, mondom, nem szoktam ilyenen felhúzni magam, de amikor egy nyamvadt eldöntendő kérdést tesz fel az ember és valaki a saját egójának a fényezése miatt tojik rá, hogy válaszoljon.. ..most ez tényleg felhúzott azért, pedig tudom, hogy ez csak egy nyamvadt chat, semmi több.
Nektek van ilyen ismerősötök? Mire jó ez?
Idézek a fent leírtakból:
"Engem totál nem érdekel amúgy a csaj.."
Mint mondtam, nem érdekel, a büdös életbe nem tepernék rá. Nem hiszem, hogy nem írtam le világosan..
Hát ezt végig sem olvastam,lustaság.
Szerintem verj be 2 felest, hátha lehiggadsz :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!