Létezik, hogy ilyen lenne a személyiségem? Aki ilyen helyzetben van, vagy ismer hasonlót, mi a véleményetek?
Idén szeptemberben kezdtem a középiskolát. Nagyon örültem, hogy felvettek, örültem, hogy végre azt tanulhatom, amit szeretek (kéttanon vagyok).
Már ismerkedős napról is búvalb@aszottan jöttem haza, habár közben többé-kevésbé, de jól éreztem magam.
Tudni kell, hogy nem vagyok egy nyitott személy, igazán jól érezni magam csak egy emberrel tudom, a három nekem már tömeg. Már akkor sem érzem magam olyan jól, ha a legjobb barátnőm meg én vagyunk, de mondjuk még a nővérem is ott van - nyilván azért, mert olyankor már felületesedik az egész beszélgetés, én meg soha nem bírtam a "small talk"-okat, nem az én műfajom.
Tehát a suliban úgy alakult, hogy megint (több helyen volt már így) nem sikerült beilleszkednem, így egyedül vagyok. Anyáék, meg így kb. mindenki (na jó, az a mindenki itt a családom, mivel igazából nincs is másom, a legjobb barátnőm meg nem zaklat ezzel, ő megértőbb, és ismeri azt az oldalamat, amikor igazán önmagam vagyok) azzal jön, hogy "Jaj, de próbálkozzál, nem igaz, veled egykorú gyerekek járnak oda, ne legyél már ilyen..." bla-bla szöveg.
Az osztályom egyébként elvileg jó osztály, igazából mindenki mindenkivel van, engem sem bántanak. Persze azért szoktak rám furcsán nézni, nem értik, mi bajom, de igazából én se - és azt sem tudom, hogy valóban baj -e ez.
Hiába mindez, mégsem érzem jól magam ott, valójában sz@rul érzem magam. Egyszerűen nem tudom felvenni ezt a "tini életstílust". Ha véletlen valaki kedves velem, vagy csak érdeklődnek tőlem valamit, olyankor átfut az agyamon, hogy "Ó, olyan hülye vagy, miért nem tanulsz a hibáidból", stb, de nekem akkor sem menne ez a hülyéskedés szünetben, nem vagyok társasági ember, ennyi. Nem izgatnak azok a dolgok, amik őket, így közös témánk sem lehetne. Mindig csak arról megy a szó, hogy így doga, úgy doga, akkor ott van a más emberekről való beszélgetés, mondom, az ilyen small-talkok.
Szóval a szünetem abból áll, hogy átcuccolok a következő terembe, eszek-iszok (xd) meg telón nyelvtanulós app-ot nyomok.
Nem mondom, hogy az előző osztályom olyan jó volt (általános iskola, tehát az osztály fele rosszabbik volt), de velük voltam 8 évig, és mégha nem is, de azért otthon éreztem magam, 1-2 lánnyal mindig tudtam röhögőgörcsöt kapni, meg akkor ugye ott volt a legjobb barátnőm - vele mondjuk csak az utolsó 2,5 évben "jöttünk össze". Az épületben is otthon éreztem magam, szerettem.
Most viszont úgy érzem értelmetlen az egész életem. Utálom a sulit (igazából tudom, hogy nem szabad ilyet mondani, örülnöm kéne, hogy oda járhatok, mert egyébként elvileg nagyon jó suli - bár én azt hittem, kicsit érdekfeszítőbben fognak majd tanítani), nem érzem jól magam. Én próbáltam megszeretni, igazából első napokon is próbálkoztam barátkozással, de aztán észrevettem, hogy ez nem nekem való. Nem igazán találtam meg velük a közös hangot, de nem is ez a problémám hanem az,hogy EGYETLEN EGY emberrel sem. Abban reménykedtem, hogy lesz valaki, akár fiú, akár lány, akár keverék (az sem zavart volna), de csalódnom kellett.
Elég búvalb@aszottnak tűnhetek, hiszen ha nincs min, én nem tudok mosolyogni (ráadásul társul e mellé egy "kis" szociális fóbia, nem szeretek az emberekre nézni, feszengek, ha sokan vagyunk, tehát az arcom még búvalb@aszottabb lesz). Harmadik órára szinte már mindig levert vagyok, fejem szétmegy (most is egyébként), fáradt vagyok, fáj nyitva tartania szememet, emiatt néhány tanár is furán néz rám.
Alapvetően pedig nem tartom magam rossz arcnak (Ez most egósnak tűnik? Mert egyáltalán nem szánom annak.).
Bocsánat, véletlen elküldtem.
De már csak ennyit akartam:
Tehát alapvetően nem vagyok bunkó meg ilyenek, ha valaki kérdez valamit, akár csak úgy az utcán (persze nem cukrosbácsikra gondolok xd), szívesen válaszolok, sőt, örülök is, hogy engem kérdeztek., még akkor is, ha egyébként útbaigazításnál egy valamire való szót nem tudok mondani, mert a sui, ahol vagyok másik városban van, ott meg igazából szinte semmit sem ismerek)
Lehet, hogy szánalmas ide írkálni, de hamarabb leírom (bár ez sem lett túl érthető), minthogy mondjam valakinek.
Írásban amúgy is jobb vagyok, meg zaklatni sem akarok ezzel mást.
Legjobb barátnőmnek nem tudnám teljesen átadni, mert ő velem ellentétben egy nagyon nyitott személy, bárkivel leáll dumálni, Anyumat meg már nem akarok ezzel terhelni, meg amúgy is tudom, mit mondana.
Hobbim van, szinte már csak azért élek.
Viszont kéne valami, amivel a suliban a szünetekben is el tudok lenni. Olyasmi, amibe annyira el tudok merülni, hogy ne zavarjon a külvilág, meg ami miatt kicsit érdemesebb lenne bemenni suliba.
Szia!
Én is voltam/vagyok hasonló helyzetben. Nehezen nyílok meg és a felszínes beszélgetések rettenetesen fárasztanak és feszültté tesznek. Szintén van szociális fóbiám, naponta kell agykontrollt végeznem, mert az osztályteremben úgy érzem szívrohamot kapok.
Mostani sulimban nincsenek barátaim, mert az elején akikkel beszélgetni próbáltam l*szartak, mintha ott sem lettem volna, és azután nem mertem másokhoz szólni.
Az sem segít, hogy itt külföldi vagyok, ezért már eleve sokan nyominak néznek.
Szerintem olvass kicsit pszichológiát, hogy jobban megértsd, elfogadd és fejleszteni tudd magad.
Sok mindent meg lehet tudni különböző személyiségekről, irományokból, tesztekből. Nekem személyesen a Myers-Briggs személyiségtípus teszt jött be a legjobban, szinte egytől-egyig igaz volt rám, kiskoromtól kezdve amit leírt a teszt után.
18 INFJ lány
Szia!
Örülök, hogy nem vagyok egyedül! :) (bár lehet, hogy ennek nem kéne örülni.. mindegy, ebből már így is - úgy is hülyén fogok kijönni :D)
Hát, úgy tűnik az IN-ek élete már csak ilyen - most olvastam itt GYK-n egy hasonló témájú kiírást,az illető INTP, és magam pedig INFP vagyok.
Kérdezhetek valamit? Bár ezt elég nehéz úgy kérdezni, hogy ne sértsek vele, de ugye te már 18 vagy, gondolom vagy tovább tanulsz, vagy dolgozol, a lényeg, hogy kilépsz a "nagybetűs életbe". Egyébként csak annyit szeretnék, hogy szerinted így lehet majd érvényesülni? Vagy a jó szociális képesség alapkövetelmény mindenhol?
Egyáltalán "mire vagyunk mi jók"? Mi az amiben mi jobbak lehetünk, mint az emberek másik része?
Én személy szerint filmeknél szeretnék dolgozni, mint fordító, de legszívesebben mesefilmeknél dolgoznék:)) Mindig "elvarázsolt"-ak a mesék, imádom a Disney zenéket (mármint nem ezekre az agybomlasztó "Disney" tinisorozatok zenéire gondolok, hanem a rendes mesékre), a Dreamworks Shrek-es intro-jától meg a hideg kiráz (mármint jó értelemben) :)
Mi legalább reálisan látjuk a világot, nem dőlünk be minden szép szónak, műveltebbnek tűnünk másoktól (talán az örökös búvalb*aszottság miatt, hogy idézzelek), nem sírjuk el magunkat mindentől, nem érdekelnek mások véleménye, nem attól érezzük jól magunkat, hogy minden este agysorvasztó bulikat tartunk, vagy hogy minden héten más palival vagyunk, s a többi. :D Igaz, ettől rohadtul nem lesz egyikünk sem boldogabb (én legalábbis nem lettem az), de hát ez van, ha nem akarsz öngyilkos lenni, de sablonember sem.
egy INTJ
Úristen, dettó ugyanilyen vagyok, én is kéttanos, csak én 11.-es. Azért már kezd elviselhetőbb lenni, de én is ugyanezt érzem, mint te. A legrosszabbak a 20 perces szünetek, egészen konkrétan meghalok közben az unalomtól, mert se olvasni, se semmit csinálni nem tudok közben az elviselhetetlen zajtól meg tömegtől.
És tényleg ezt nyomja mindenki, hogy a kommunikációs készség a legfontosabb mindenhol. Hányingerkeltő ez az egész, hogy el van várva, hogy napi többszáz emberrel körülöttem ne őrüljek meg, sőt, még vágjak hozzá jó képet, mert ez a normális, ezt nevezik úgy, hogy társadalom. Fúj.
Na mindegy, csak tudd, hogy vannak még sorstársaid. Egyébként én leginkább INTP vagyok :D
Haha, köszönöm mindenkinek :D
Neem, nem akarok öngyilkos lenni, ezt biztosíthatom :D
Utolsó pedig: Melyik suliba jársz? :)) Mert ha eddig úgy szenvedtem le 4 hónapot, hogy van még valaki ott olyan, mint én... :D
De egyébként neked már csak... várjunk, hogy érted, hogy 11.-es vagy? 0. évvel számoltál vagy 13-kal?
Fogjuk fel úgy, mint egy játékot, mi a Level Mediumban vagyunk xd (azért nem a Hard-ban, mert bármilyen sz@r is néha, van, akinek sokkal de sokkal rosszabb)
A végén még lehet, több pont is fog járni (nehezebb pálya végigvivése ----> több pont ;) :D
"és most kezelésre járok a fóbia miatt"
És egyébként "érzel" valami változást? :D
Írtad amúgy, hogy nem értették meg a többiek, miért vagy más, stb..
Amit meg én nem értek az az, hogy ha tök jól megvannak nélkülünk is, akkor ez nekik miért fáj? Főleg úgy egyébként, hogy én sem az az ijesztő, mit tudom én milyen beteg vagyok... teljesen normális vagyok kívül-belül, egyszerűen ritkán vágyok másOK társaságára (egy emberére szinte bármikor nyitott vagyok, azért emeltem ki az "-ok"-ot)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!