Elegedett vagy az eleteddel? Erezted mar hogy halas vagy mindenert amid van?

Igen :-)

Én azért érzek hálát (bár nincs autóm), mert van munkám, van egy jó fej fiam, akivel kamasz létére is kiegyensúlyozott a kapcsolatunk :-)

van barátnőm - igaz, csak egy, de az IGAZI és szeretem a környezetemet, mert kedves, értelmes emberekkel van kapcsolatom.

Nem, nem kábítóztam be és nem is mesevilágot írtam le :D

És igen, én is szeretem, ha süt a nap, de én ezt már tovább is fejlesztettem - képes vagyok szürke, esős időben is mosolyogni, örülni :-)

Perszehogy, nekem böven van miért hálásnak lennem. A múltam ellenére nagyon szép, önálló életem van, a betegségeim is csökkentek mostanában, van munkàm, van párom, kiegyensúlyozott vagyok, szeretek élni.

21n

Igen. Ha 15 évvel ezelőtt a tini önmagamnak mondja valaki, hogy ma így fogok élni, el sem hittem volna.

Pedig átlag életem van, de nagyon szegény gyerek voltam, csonka család, nemtörődöm anya...

Most van egy fantasztikus férjem, saját házunk, kocsijaink, egy tünemény kisfiunk, és nyugodt békés életünk. Gazdagok nem vagyunk, de soha nem kell néznem a pénzt, nem kell várnom a családi pótlékot. Szóval jól élünk.

Összefoglalva, igen, elégedett vagyok az életemmel.

Első vagyok: kérdező, nagyon örülök, hogy feltetted ezt a kérdést, "történelmi" jellegű :-)

Mert sajnos inkább az a jellemző, hogy mindig mindenki mindenért panaszkodik :-(

Az meg különösen meglepett, hogy vannak még emberek, akik még le is merik írni, hogy boldogok :-)

Igen. Folyamatosan ezt érzem.

Én folyamatosan boldog vagyok és ismerek olyat aki nagyon hasonló hozzám és kevesebb mint fele annyi IQja van mint nekem.

Egyáltalán nem, pedig lehetnék.

Nekem is vannak barátaim, akik meghallgatnak. Lassan végzek az ország legjobb egyetemén, biztos munkahelyem van tavaly óta, ahol nem is keresek rosszul. Meg vagyok elégedve a külsőmmel, bár még bőven van mire edzeni, de rendszeresen járok. Örököltem egy lakást, tehát albérletre sem fog kelleni soha kiadnom. Biztos sokan cserélnének velem ezek alapján, de...

Jó ideje nem találom azt a lányt, akit igazán tudnék szeretni. A boldogság pedig szerintem csak akkor ér valamit, ha meg is tudja osztani valakivel az ember. Az egyetemen csúszni fogok, mert munka mellett nem igazán jut időm tanulni, nehéz összeegyeztetni a kettőt. Ráadásul nem is azt tanulom (főként), amit szeretnék. Az, hogy nem keresek rosszul, nem azt jelenti, hogy nekem nem kell fizetnem a távfűtést, közös költséget, kaját stb. Nincs mellettem senki, évek óta nem tartom a kapcsolatot a családommal. Sokszor telik el úgy nap, hogy szinte meg sem szólalok, legfeljebb a munkahelyemen váltok pár felszínes szót a többiekkel. Ezek a dolgok azért a hála rovására tudnak menni, bár egy napfelkeltét azért még tudok értékelni. Még mindig cserélnétek velem?