Mennyire számít cikinek, ha felnőtten "vonzódom" a klasszikus rajzfilmekhez? Vannak még rajtam kívül ilyenek?
A húszas éveim elején járok, de valahogy az érettségi környéke óta ismét gyermekes rajongással vagyok oda az igazi klasszikus - legfőképp Disney - rajzfilmekért, amiket még óvodásként, kisiskolásként néztem VHS-ről (1-2ről még a vasárnapi gyerek-TV műsorokból emlékszem), ill. hallgattam az azokból kiválló gyerek-"slágereket" magnóról.
Vannak, amik most nagyon-nagy erejű emlékekkel, nosztalgikus érzetekkel törtek fel bennem, volt olyan, amit 15 év után hallottam vissza véletlenül egy elektro-remix formájában, és ... kész! :D Mintha az agyamban minden pillanatok alatt pörgött volna vissza, és azóta sem hagy nyugodni.
És utána már sorban; amikor elkezdtem visszakeresni ezeket, elképesztően sok emlékkép, érzet feltört bennem... mintha a tudat alatból egy másik élet és életérzés villant volna be, tört volna felszínre.
És nem csak pusztán az emlékek vonzottak be, hanem ezeknek a rajzfilmeknek az idilli gyönyöre, bája...
- Vili a veréb,
- Hófehérke és a hét törpe ~ 1937 (még a dokumentumfilm is beugrott, ami ennek a készítéséről, kuriózumjairól szólt, korához képest nekem elragadó precizitás)
- Macskarisztokraták (ez lehetett az akkori egyik verhetetlen kedvenc, most második erővel bűvölt el, a zenéje néha egyfolytában a fejemben jár)
- Robin Hood ~ 1973 (számomra _gyönyörűen_ megformált főkarakterek, a valahai második nagy kedvenc)
- Notre Dame-i toronyőr ~ 1996
- Szépség és a Szörnyeteg ~ 1991 (anno a kivállóan kivitelezett történet, ami megragadott (emlékeim szerint))
- Nils Holgersson (1980)
...
És még sorolhatnám... a tipikus '70-es, és pár '90-es évekbe eső gyönyörű rajzfilm.
YouTube-on ránézve pedig van, amit vagy nem láttam, vagy nem emlékszem már rá (esetleg csak pár képkocka maradt meg), de 1-2 jelenet alapján is már annyira megtetszett a szépség, az idil, az erőszaktól/cinizmustól/vulgaritástól fényévekre tartó gyermeki diszkréció, a rajztehetség, hogy boldogan lennék ismét kisgyerek, hogy megnézhessem őket. :)
És azok is jellenzően 50-es, 70-es, 90-es évekbeli Disney sikerek.
Ugyanakkor persze ott van a másik, illúzióromboló oldal, hogy ez mennyire ciki, égő már az én helyzetemben/koromban, h. mennyire kinőttem már ezekből.
De valahogy ezek most pont itt, huszonévesként adnak számomra egy boldogító, kéjes művészi szépséget, mind a kép-/rajztechnikájuk, mind az ártatlan humoruk, mind a (szerintem értelmes) történetük, mint az állatvilágban való megszemélyesítéseik..... de akár csak a zenéjüket hallom (főleg amihez emlék is köt), az is hihetetlenül magával ragad.
Én magam se tudom igazán, hogy miért van ez így, és miért pont most ilyen idősen. (értem ez alatt, hogy tinédzserként még mindig reálisabb lett volna talán, és akkor ha szép lassan is, de "kinövöm" ezeket)
Van így ez másnál is?
Vagy ez még így természetes is lenne? Ha nem, akkor lehet, hogy ez egy régebbi személyiségtorzulásnak, szorongásnak a későbbi, utólagos kivetülése/következménye?
Óóóó, köszönöm, hogy a Hercegnő és a koboldot megemlítetted. Bár pont tegnap láttam a címét a Wiki-s listán - gondoltam, rákeresek, milyen magyar alkotások készültek eddig -, de címre úgy semmit se mondott, ezért átsiklottam felette.
Most viszont gondoltam, akkor már csak rákeresek...
PORT.hu-n rendesen felpontozták, viszont ami kicsit sántít, hogy a többsége ugyanazon a >gyerekkorában 100× látta, ezért nem tud tőle elszakadni< pontozta, viszont meg páran leírták, hogy vázlatos, jellemtelen és logikai bukfencek vannak benne.
És hát, nálam is van egyfajta ösztönös határ, és valószínűleg ez így látatlanban utána nézve pont azon kívül lenne.
VISZONT : abban mindenhol egységes a vélemény, hogy a macskáért odavoltak, és hát, én aztán tényleg az vagyok, aki egyetlen ilyen bájért képes szeretni egy filmet/rajzfilmet.
Úgyhogy ezt is felveszem a listára, és valamikor megnézem..... valamikor... =( Mostanában éppenhogy ha majd alvásra jut időm, pedig már úgy szeretnék egy ilyen az elejétől a végéig TV-n - és nem a notebook kicsi és élettelen képernyőjén, pláne füllhallgatóból - végignézni.
Szóval köszi, hogy megemlítetted! :)
Na, ez után az ember után én már azt hiszem nem is kell pár rajzfilmkedvencért való rajongás miatt aggódjak : https://www.youtube.com/user/edwinhaak/featured
Bár még a YouTube oldalából első ránézésre lehet, hogy nem sok minden derül ki, a kommentjeit, ÉS legfőképp az oldalát már csak a vicc kedvéért is érdemes megnézni: [link]
(ill. onnét még a további oldalai)
:D Lehet, csak én látom így, de ez a srác szerintem legalább annyi és olyan precíz időt & kutatómunkát beleölt gyerekkorom talán egyetlen nem Disney és nem magyar hőn szeretett rajzfilmjének a feltámasztására, mint az eredeti gyártásvezető, rendező és vázlattervező együttvéve. XD Nekem legalábbis leesett az állam. =]
És nem utolsó sorban, külön köszönet érte neki, hogy a magyarokra is gondolt ;) [bár azóta különböző forrásokból 2 szinkronnal is levadászható, ahogy láttam]
válasza:Erre gondolsz pl.? : https://www.youtube.com/watch?v=92a7Hj0ijLs
Én őszintén mondom pedig, engem ezek a "rajz"filmek (bár azért teszem idézőjelbe, mert enm tudom, mennyi ebből a rajzá retusált számítógépes CGI grafika) TÉNYLEG MEGILYESZTENEK.
Egyszerűen olyan hihetetlenül >morbidnak< (igen, talán ez a jó szó) tűnnek számomra, hogy tényleg elilyesztenek maguktól. =(
Persze valószínű, hogy bennem van a hiba, mert azért 2X évesként már átjön, hogy ez valahol aranyosnak próbál tűnni, de pl. most is néztem : Mi az isten az a hatalmas félelmetes üvöltő óriás, aki olyan, mint egy csecsemő, de 6 oktávval méllyebb és 6× erősebb hanggal?! :(
Így pont, hogy az ellenkezőjét váltja ki az egész... én az ilyet pl. simán egy +18-as horrorrajzfilmbe tudnám elképzelni. =(
Pedig tényleg, látszik, hogy abszolút nem az akar lenni, de akkor meg miért mindig ilyen technikákat vesznek elő sorra a japánok?? Ez így abszolút hülyén veszi ki magát, szvsz.
A Chirio szellemországban is pont ugyanígy csak ledöbbenteni tudott, és sajnos negatív értelemben. Amikre emlékszem pl., volt az a nagy óriáscsecsemő, aki nem is értem miért, az anyja dühétől átváltozott 3 ilyesztő, sikítozó férfifejjé.... meg volt valamilyen szellem, aki egy bezárt arannyal teli kincsestárban telezabálta magát, aztán utána valamiért permanensen kihányt mindent..... brrrr.... és ez tartott vagy 5 percig.
Ott ültem, és abszolút nem vágtam, hogy ez most mi akart lenni. +teljesen zavart voltam, mert hallottam, hogy ez eléggé nagy díjakat kapott, de nekem ez inkább tűnt egy félig-meddig koherens szürreális horrornak happy-end-el a végén, mint egy gyerek rajzfilmnek.
Szóval nekem ezeknek az animéknek a szürrealitása egyszerűen ilyesztő. Nem is azt mondom, hogy rossz, mert azért annyi kritikus csak nem pusztán divatból pontoz fel néha-néha egy-egy ilyet.... de nekem ezek egy gyerekrajzfilmbe öltöztetve morbidok.
De lehet, túlságosan rá lettem szocializálódva a '70-es évek Disney "giccseire". ;)
válasza:" Lehet, hogy giccsesek és túl pozitívak, de én akkor is imádom őket. Ahogy a fantasy és sci-fi filmeket is. A túl valósághűeket, igaz történeteket viszont nem nagyon. Nekem az a lazítás, kikapcsolódás, ha elrugaszkodok a valóságtól és elmerülök a fantázia birodalmában."
Pontosan! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!