Mennyire számít cikinek, ha felnőtten "vonzódom" a klasszikus rajzfilmekhez? Vannak még rajtam kívül ilyenek?
A húszas éveim elején járok, de valahogy az érettségi környéke óta ismét gyermekes rajongással vagyok oda az igazi klasszikus - legfőképp Disney - rajzfilmekért, amiket még óvodásként, kisiskolásként néztem VHS-ről (1-2ről még a vasárnapi gyerek-TV műsorokból emlékszem), ill. hallgattam az azokból kiválló gyerek-"slágereket" magnóról.
Vannak, amik most nagyon-nagy erejű emlékekkel, nosztalgikus érzetekkel törtek fel bennem, volt olyan, amit 15 év után hallottam vissza véletlenül egy elektro-remix formájában, és ... kész! :D Mintha az agyamban minden pillanatok alatt pörgött volna vissza, és azóta sem hagy nyugodni.
És utána már sorban; amikor elkezdtem visszakeresni ezeket, elképesztően sok emlékkép, érzet feltört bennem... mintha a tudat alatból egy másik élet és életérzés villant volna be, tört volna felszínre.
És nem csak pusztán az emlékek vonzottak be, hanem ezeknek a rajzfilmeknek az idilli gyönyöre, bája...
- Vili a veréb,
- Hófehérke és a hét törpe ~ 1937 (még a dokumentumfilm is beugrott, ami ennek a készítéséről, kuriózumjairól szólt, korához képest nekem elragadó precizitás)
- Macskarisztokraták (ez lehetett az akkori egyik verhetetlen kedvenc, most második erővel bűvölt el, a zenéje néha egyfolytában a fejemben jár)
- Robin Hood ~ 1973 (számomra _gyönyörűen_ megformált főkarakterek, a valahai második nagy kedvenc)
- Notre Dame-i toronyőr ~ 1996
- Szépség és a Szörnyeteg ~ 1991 (anno a kivállóan kivitelezett történet, ami megragadott (emlékeim szerint))
- Nils Holgersson (1980)
...
És még sorolhatnám... a tipikus '70-es, és pár '90-es évekbe eső gyönyörű rajzfilm.
YouTube-on ránézve pedig van, amit vagy nem láttam, vagy nem emlékszem már rá (esetleg csak pár képkocka maradt meg), de 1-2 jelenet alapján is már annyira megtetszett a szépség, az idil, az erőszaktól/cinizmustól/vulgaritástól fényévekre tartó gyermeki diszkréció, a rajztehetség, hogy boldogan lennék ismét kisgyerek, hogy megnézhessem őket. :)
És azok is jellenzően 50-es, 70-es, 90-es évekbeli Disney sikerek.
Ugyanakkor persze ott van a másik, illúzióromboló oldal, hogy ez mennyire ciki, égő már az én helyzetemben/koromban, h. mennyire kinőttem már ezekből.
De valahogy ezek most pont itt, huszonévesként adnak számomra egy boldogító, kéjes művészi szépséget, mind a kép-/rajztechnikájuk, mind az ártatlan humoruk, mind a (szerintem értelmes) történetük, mint az állatvilágban való megszemélyesítéseik..... de akár csak a zenéjüket hallom (főleg amihez emlék is köt), az is hihetetlenül magával ragad.
Én magam se tudom igazán, hogy miért van ez így, és miért pont most ilyen idősen. (értem ez alatt, hogy tinédzserként még mindig reálisabb lett volna talán, és akkor ha szép lassan is, de "kinövöm" ezeket)
Van így ez másnál is?
Vagy ez még így természetes is lenne? Ha nem, akkor lehet, hogy ez egy régebbi személyiségtorzulásnak, szorongásnak a későbbi, utólagos kivetülése/következménye?
válasza: válasza:samurai jack : mintha nekem is rémlene valami a caarton network-ról :D
De az is lehet, hogy nem láttam, csak a karakter hajaz nagyon annak a rajzfilmnek a doktorára/tudósára, aki 3 repülő szuper-lánykát kevert ki valamilyen löttyből, amibe minden idiótaságot összekevert XDDD így google-ből ránézésre.
Amúgy engem az ilyen már nagyon elnagyolt grafikák meg harcias beütés pont nem vonz. :/ (pedig nem vagyok nőből)
válasza: válasza: válasza:Nem ciki, a nagy klasszikusok megérdemlik, hogy emlékezzenek rájuk, és semmi problematikus nincs abban, ha valaki felnőttként rajong értük. Jó, lehet, hogy ez valamennyire tényleg gyerekes dolog, én is rengeteg felnőttel találkoztam már, akik makacs, gyermeki hozzáállással vonzódtak a kiskorukban látott legminőségtelenebb rajzfilmekhez is... de más megközelítésből nézve mondhatjuk, hogy egyszerűen arról van szó, hogy ezek a művek az összes korosztály számára nyújtanak valamit.
Plusz, kell, hogy felnőttek is rajongjanak értük, máskülönben hová lenne a teljes animációs ipar és hogyan születnének továbbra is maradandó alkotások?
"Egyébként mi nagyon szeretjük a japán animéket, mint pl. Arrietty, Laputa, A vándorló palota, Chihiro, A macskák királysága, ezek is egyszerűen, letisztultan szépek, gyönyörű látvánnyal, erőszakmentesen."
Ez nekem pont furcsa. Nekem a japán animékről pont az erőszak és az elnyagyolt, közhelyes, futószallagon gyártottnak tűnő grafika volt eddig a tapasztalatom.
Chihiro-t azt végig és néztem, de az is, már túlontúl....... hát, hogy is mondjam.......
De inkább nem mondom, mert lehet, hogy ez meg naiv személyeskedés a részemről.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!