Szörnyű ember vagyok?

Kétféle lányt különböztetek meg. Az egyikről tudván tudom, hogy lány, a másik pedig ki is váltja belőlem az érzést, hogy ő egy lány.

Arra jöttem rá, hogy nem feltétlenül csak a nagyon szép lányok alkalmasak, hogy kiváltsák a lányjelenlét érzését, hanem azok az egyébként nem annyira szépek, de olyan kisugárzásuk van a mozgás, a tartás, az ápoltság meg a kutyafüle ami szintúgy felkelti a figyelmem.

Csak ugye inkább a szebb lányokban alakul ki olyan attitűdöt amivel a lány mivoltra tud asszociáltatni. Legalábbis ez a meglátásom.

Szóval szontyi vagyok, mert 24 évesen jó lenne már élvezni a lányok társaságát, és távolabbi célok eléréséért is kezdenem kéne magammal valamit. Ja.

Ja meg ott van az a bibim, hogy hibás családkép integrálódott a memóriámba, (anyám egyedül nevelt) és így félek, hogy ne olyan családot alakítsak ki. Ez nem tudatos félelem, hanem olyan belülről irányító, blokkoló izé. Ja meg ott van, hogy rendkívül sokat maszturbálok, illetve már nem annyit mint régen, és ez is egy gátoló tényező lehet, mert nem akarom, hogy ez kiderüljön. Persze nem így kezdődik egy beszélgetés, de hát a fene tudja, hülye az agyam.

Na de vissza az elejére. Ott egy lány aki az agyam szerint lány, és rendkívüli módon sajnálom őt, hogy nem tud a női mivolt belőle kidomborodni. (nem úgy gondolom) Most, hogy ebbe belegondolok belőlem se tud a férfi mivolt előjönni. :D Valahogy logikus lenne ha a hasonló a hasonlót vonzza törvény alapján érdekelnének ezek a lányok, de ez nem következik be, nincs motiváció. Na és akkor ott egy lányos lány akihez nem megyek oda mert igazságtalan lenne a nem lányos lánnyal szemben, és szégyenlem magam. Na meg még egy pár dolog ami halmozódik, ugye a családminta félelme, meg az óriási szexuális étvágyam kiderülésének félelme, a helytelen méretű és formájú bré ... gazdag se vagyok.

Persze aztán lehet, hogy ezek csak mind kifogások. Ugye magányomban nagyon ráérek, hogy magamban töprengjek, és talán, hogy az agyam kitöltse az időt gyárt ilyen hipotéziseket, amik igazak is lehetnek, de az életben igazából nem jelent megoldást. Nézzük meg azokat az egyedeket akik aktív szociális életet élnek, nem annyira dolgozik az agy befelé, inkább kifelé.

Az érzések bennem másfelé húznak mint amerre az eszem visz, és az eszemre hallgatok, pedig boldog nem leszek tőle.